A 2. egység (3-4. sor) a csattanó. Janus látszólag elismeri a vádat, ezzel készíti elő a csattanót. Rábólint, hogy rendben van, az én dajkám egy nősténymedve volt, a tied viszont egy szuka. Janus tehát válaszul Gryllus anyjára tesz durva megjegyzést (szukához hasonlítja, ami nagyjából egyenértékű azzal, mintha azt mondaná, hogy a te anyád egy közönséges prostituált).
A latin eredetiben Janus a „lupa” szót használja, amelyet Végh György szukaként fordított, de valójában két jelentése is lehet: 1. nőstényfarkas (mivel Gryllus olasz, a nőstényfarkasról a Rómát alapító testvérpár, Romulus és Remus történetére asszociálhatunk, akiket egy nőstényfarkas nevelt fel), 2. örömlány, kéjhölgy, rossz hírű nő.
Janus összekapcsolta a két jelentést, ebben rejlik a Gryllusnak címzett sértés: azzal, hogy a nőstényfarkast azonosítja egy utcalánnyal, lényegében minden itáliait megsért, nemcsak Gryllust, hiszen az eredetmonda szerint minden itáliai attól a testvérpártól származik, akiket a nőstényfarkas dajkált.
Az ötlet egyébként nem Janustól származik: a „lupa” szó két jelentésében rejlő lehetőségeket Janus előtt már mások is kihasználták a világirodalomban.
Janus tehát azzal vág vissza szellemesen a magyar volta miatt csúfolódó Gryllusnak, hogy az olasz eredetmondából űz gúnyt, s ezzel leszállítja őt a magas lóról.
Epigrammájában Janus művelt módon vágott vissza, ami azért fontos, mert hiszen a vád szerint barbár és műveletlen földről érkezett. Gryllus azért ítélkezett felette, mert feltételezte, hogy mindenki vad és barbár, aki Magyarországról jött. Pedig Janus nagybátyja, Vitéz János nagyváradi püspök a kor egyik legműveltebb humanistája volt. A vers üzenete az, hogy a világ nem ismeréséből fakadó tudatlanság kinyilvánítása az ítélkező embert minősíti.
A Gryllushoz verselése időmértékes, Janus disztichonban írta (az epigrammák többnyire disztichonban íródtak). Szótagszámok: 14-12-14-12.
