Kölcsey Ferenc: Himnusz. A magyar nép zivataros századaiból (verselemzés)

Történelemszemlélet (a jeremiádok hatása) és istenkép a műben

Mit is értünk történelemszemlélet alatt? Azt, hogy a lírai én Istent a történelem irányítójának tartja. Szerinte az eseményeket Isten mozgatja: ő adja ajándékba a jót, a szép hazát, és ő adja büntetésül a csapásokat, szenvedéseket is.

Ez a történelemszemlélet az ún. jeremiádokra jellemző (a jeremiádok a 16-17. században keletkezett siralmas énekek, melyek Jeremiás próféta modorában íródtak). A jeremiádok részletesen felsorolják azt is, hogy milyen bűnökért sújtja Isten a magyarságot történelmi csapásokkal, ezzel mintegy alátámasztják a büntetés jogosságát, végül pedig elsiratják a magyarság pusztulását.

Ez a biblikus szemlélet, amely a magyarság sorsát a bűneivel hozza kapcsolatba, a reformáció korában alakult ki. Sok kisebb szerző mellett maga Zrínyi Miklós is erre a felfogásra alapoz a Szigeti veszedelemben (műve 1. énekében a nagy Mindenható felsorolja a magyarok feslett erkölcseit, bűneit).

A 16-17. században többen is párhuzamot vontak a magyar és a zsidó nép történelme között (a zsidóság Isten kiválasztott népe a Biblia szerint). Ez a felfogás úgy tartja, Isten a magyar népet is kiválasztotta, megkülönböztetett szeretettel és féltő gonddal vette körül.  

Isten egy néppel sem tett annyi jót, mint a magyarral: letelepítette a tejjel-mézzel folyó szép Pannóniában, győzelemre segítette háborúiban, naggyá tette, hódítói dicsőséget adott neki és biztosította szabadságát, függetlenségét. De a magyar nép hálátlan volt, ezért Isten a török megszállással bünteti, amíg a magyarság vissza nem tér az ő tiszteletére.

Kölcsey korában volt számos múltba visszahelyezkedéses, bűntudatos hazafias vers, pl. Pázmándi Horvát Endre Magyar Parthenon című költeménye, amely a Himnusszal egy időben, 1829-ben jelent meg az Aurorában. A Kölcseyéhez hasonló művek tehát nem számítottak ritkaságnak a kor irodalmában.

A Himnusznak két fontos előzménye volt: Berzsenyi A magyarokhoz I. című verse és Kisfaludy Sándor Somlója. Kisebb szerzőket is meg lehetne említeni azonban. A Himnusz motívumának, képének, eszméjének ugyanis több forrása is volt, de ezekből Kölcsey alkotott egységes költeményt.

A mű imaformában íródott. Ez azt is jelzi, hogy Isten, aki teljhatalmú ura a világnak, nem érzéketlen, hanem igazságos és kérlelhető is: az ember az imádsággal befolyásolhatja, mert Isten képes megszánni az embert. Ezért könyörög hozzá a költő áldásért, jókedvért, bőségért, védelemért, stb.

Ugyanakkor a költő Isten szigorát túlzottnak tartja: olyan sok büntetéssel sújtotta a magyarokat, hogy a bűnhődésükkel a magyarok levezekelték a még el nem követett bűneiket is.

Kölcsey úgy gondolja, a bűnösöknek bűnhődniük kell, ez rendben van, de a büntetés nem lehet „életfogytiglani”, mert az már igazságtalan.

Hogy milyen bűnöket követett el a nemzet, azt nem részletezi, mert annyira magától értetődőnek tartja. Csak egyet emel ki, a széthúzást, önpusztítást, a nemzeti egység hiányát. Ez nem véletlen: Kölcsey ebben a bűnben látja a magyarság tragédiáinak fő forrását. Ezt az „ősbűn”-t szinte már mitikussá is növeli.

Ami a büntetést illeti, a legsúlyosabb büntetés, amivel a magyarokat sújtja Isten, a rabság (idegen népek hódították meg az országot). A másik súlyos büntetés a nyomor, a szegénység.

A történelmi fordulópont Kölcsey szerint Mohácsnál következett be (addig Isten csupa jót adott a magyaroknak, onnantól kezdve csupa rosszat). Ezt a nézetet, amely a 19. században általános volt, ma se vitatja a történettudomány, hiszen a független magyar állam valóban ekkor szűnt meg.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!