Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. (verselemzés)

Az elemzés vázlata:

• Bevezetés (a vers keletkezésének körülményei)
• A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
• A vers ihletforrása (Horatius-másolatot írt-e Berzsenyi?)
• A vershez köthető stílusirányzat (klasszicizmus)
• A vers műfaja, verselése, szerkezete
• Különös szókincse (régies és tájnyelvi szavak, amelyek miatt ma nehezen érthető)
• Zengő akusztikája („energiás” szavak)
• A vers értelmezése
• A vers megítélése, hatása más költőinkre

Másik, rövidebb elemzés ITT olvasható.

Egyik legismertebb hazafias ódáját Berzsenyi azzal a céllal írta, hogy a magyar nemzetet megmentse, a magyar lelket művelje, a magyarságot szolgálja.

Ez a küldetés, amelyet – elfogadva példaképe, Horatius útmutatását – önként felvállalt, a reformkori költők számára a korszellem diktálta kötelesség volt. Nagy, felelősséggel gondolkodó művészeink érezték, hogy amikor alkotnak, a nemzetért teszik, s felelősek azért, amit a nemzetnek mondanak.

A közvélemény szemében oktató, erkölcsnemesítő szerep hárult a költőkre, mivel a felvilágosodás, a nemzeti eszmélkedés időszakában Közép-és Kelet-Európában megjelent a nemzethalál gondolata. Minden olyan nép, amely idegen uralom alatt élt, megmaradásáért aggódott, így a romantika idején a nemzeti irodalom művelőit a hazafiság kérdése foglalkoztatta.

A magyar irodalomban is meghatározó volt a nemzeti lét vagy nemlét kérdése, a múlt dicsőségének és a jelen kisszerűségének megélése, a nemzet pusztulásának rémlátomása. A reformkori költészetnek vissza-visszatérő témái ezek, melyeket Berzsenyi hazafias ódákban dolgozott fel. Célja a nemzetnevelés volt, ezt egyik levelében be is ismerte: „emberekhez szeretnék szólni, mint Horác”.

Ilyen nemzetnevelő hazafias óda A magyarokhoz I, amelyet pályájának korai szakaszában írt, de végleges formáját csak 1810-ben nyerte el. Ennek oka, hogy Berzsenyi poeta doctus (tudós költő) volt, aki a megírás után még sokat csiszolgatta-tökéletesítette műveit.

Ezt a verset csiszolgatta leghosszabb ideig, mintegy másfél évtizedig: a költemény első változata a kutatók szerint 1796 körül keletkezhetett (a megírás pontos idejét azért nem tudjuk, mert Berzsenyi nem dátumozta a verseit). A költő tehát igen hosszú időt adott magának a vers kiérlelésére, méltón példaképe, Horatius egyik megállapításához, aki szerint „egy műalkotás megéréséhez kilenc esztendő szükségeltetik”.

A magyarokhoz I-nek több kézirata, szövegváltozata is ismert, és közte volt annak a három versnek, amelyet Kis János evangélikus lelkész, Berzsenyi jó barátja – aki rajtakapta őt versírás közben s így felfedezte benne a költőt – elküldött Kazinczynak véleményezésre (s Kazinczy lelkesedett érte).

Maga Berzsenyi is fontos, meghatározó alkotásának tartotta ezt a költeményét, s ebben az utókor ítélete megerősítette.

Most olvassuk végig a verset!

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!