Ezután jön két versszak (11-12.), amely újra a dicső múlt nagyságát eleveníti fel, és pozitív példaképeket ragad ki a magyar történelemből – Attila, Árpád, Hunyadi János harcait. (Attilát, a hun királyt is magyarnak tekinti a költő, a 19. században ugyanis még azt hitték – régi történetíróink nyomán –, hogy a hun és a magyar ugyanaz a nép.)
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
Itt tehát a sikereket, a mitikus-heroikus múltat idézi fel, s ezt is szembeállítja a jelennel. Az elődök hazaszeretete, erkölcsös élete, bajnoki magatartása áll példaként a jelen magyarjai előtt.
Figyeljük meg a vers dinamikáját: emelkedés, esés, emelkedés, azaz múlt (nehéz korszakok helytállása), jelen (értékvesztés), múlt (virágzó, dicsőséges korszakok). Ez a második emelkedő rész azonban egy pesszimista, moralizáló zárlathoz vezet.
Az utolsó két versszakban (13-14.) a szenvedélyes, ostorozó hang megtörik, az ódai hangvétel fájdalmasra, elégikusra vált.
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
A költő tűnődő, kiábrándult filozofálásba kezd, és lemondó sóhajjal összegzi tapasztalatait: a romlás, a hanyatlás elkerülhetetlen („De jaj! csak így jár minden az ég alatt!”), csak játékszerei vagyunk a sorsnak, az örökké változó szerencsének, amely egyszer felemel, máskor meg letaszít.
A „forgó viszontság” ismét egy fura kifejezés; a „viszontság” szót az ember önkéntelenül „viszontagság”-nak olvassa, mert ilyen szavunk van, viszontság szavunk viszont nincs. Mit jelent ez: „Forgó viszontság járma alatt nyögünk”?
A „viszontság” és a „viszontagság” szavak rokon értelműek; egy régi szótár szerint a „viszontság” jelentése: egyszer kedvező, egyszer kedvezőtlen lefolyású események az élet ösvényén. A viszontság tehát lehet kedvező is, kedvezőtlen is, semleges jelentésű szó. A viszontagság csak kedvezőtlen lehet (ez a szó csak bajt jelent). A „forgó viszontság” a változó sorsot jelenti, mint az a ma is élő kifejezés, hogy a szerencse forgandó: egyszer kedvez, máskor nem.
A következő sor ugyanezt a jelentést mondja el egy másik kifejezéssel: „tündér szerencsénk kénye hány, vet”. Itt se tündérről, se szerencséről nincs szó. A „tündér” jelző szeszélyest, kiszámíthatatlant, ingatagot jelent. A szerencse pedig semleges értelmű sorsfordulatot jelentett régen, tehát közömbös értelmű szó volt, a jó és a balszerencsét is jelenthette.
A régi magyarok a „jó” vagy a „bal” jelző segítségével fejezték ki, hogy szerencsére vagy szerencsétlenségre gondolnak. A „tündér szerencse” tehát kb. szeszélyes sorsot jelent, amely kénye-kedve szerint játszik velünk.
És akkor már térjünk ki a „kény” szóra is, mit is jelent az, hogy „szerencsénk kénye hány, vet”? A „kény” legrégebbi jelentése „hatalom, erő”. Az önkényuralom azért önkényuralom, mert valaki a saját hatalmára, saját erejére alapozza az uralmát. A tündér szerencse kénye tehát a szeszélyes sors hatalmát, erejét jelenti. Az hány-vet minket, vagyis egyszer felemel, aztán meg ledob, és erről szól az életünk, egyénileg és az egész nemzet tekintetében is.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!
Minden gondolata, jóslata igaz. Nincs miről beszélni, ami igaz az igaz , itt tartunk.