Az elemzés vázlata:
● Bevezetés (a vers keletkezésének körülményei)
● A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
● A vershez köthető stílusirányzatok (rokokó, népiesség)
● A vers műfaja, hangulata, hangvétele
● A vers formai jellemzői, verselése
● A vers tagolása, szerkezete
● A vers értelmezése
● A verszárlat értelmezése
● A vers helye a költő életművében és megítélése (Kölcsey véleménye)
Másik, rövidebb elemzés ITT olvasható.
Költői, műfordítói munkássága mellett Csokonai népdalokat is gyűjtött, s írt olyan költeményeket, amelyekben a magyar parasztdalok nyelve, ízlése jelenik meg. Ezekkel már Petőfi számára készítette elő az utat…
A 18. század végén könnyedségre, felszabadultságra volt szüksége költészetünknek: ezt jelzi, hogy a német rokokó költészet, mely ontotta a játékot és könnyedséget, nagyon hamar népszerű lett hazánkban. De volt nekünk is egy olyan költőnk, akinek természetes hajlama volt a játékra: Csokonai.
Csokonai a német „csizmás rokokó” – mivel a francia rokokó német közvetítéssel jutott el hozzánk, a franciánál egyszerűbb, rusztikusabb, földközelibb lett – és a népiesség ötvözésével ki tudta szolgálni ezt a hazai igényt.
Csokonai azt tartotta önmagáról: „belsőm hasonló a tavaszhoz, mely mikor borongós is, játszik és teremt.” Ez tökéletesen meglátszik a versen is, melyet a sziporkázóan ötletes játék tesz remekművé.
A játékosság benne volt a költő jellemében, ráadásul a társaságot is nagyon szerette: vágyott rá, hogy legyen közönsége, s hogy ezt elérje, valami eltérőt, valami kiemelkedőt kellett tennie. Ez ösztönözte nagy szellemi teljesítményekre: húszéves koráig megírta legnagyobb felvilágosult verseit, és ez adott ösztönzést játékos alakító kedvének kihasználására is.
Bármilyen társaságot fel tudott vidítani: anekdotázott, kifigurázott másokat, játékokat, tréfákat talált ki, de legnagyobb tehetsége talán előadói készségében rejlett.
A bordal végigkísérte Csokonai pályáját: Debrecenben diáktársai jókedve inspirálta („Cimbalom” volt a beceneve, mert ahol megjelent, hamarosan jókedv támadt), később pedig, dunántúli bolyongása során a nemesi kúriák vendégeként, az ottani közösség mulattatására írt bordalokat (városról városra vándorolt, verseket írt, a nemesek kézről kézre adták őt). De bármilyen nagy mókamester is volt, az élet nem sok alkalmat adott neki a vidámságra. Mivel Lillát elveszítette, joggal érezhette úgy, hogy a szerelem helyett neki csak a csikóbőrös kulacs maradt…
A Szerelemdal az utolsó bordalai közül való: 1802-ben írta (ebben az időben már emberkerülő volt, csak meghitt, szűk baráti körben borozgatott).
A vers alapötletét egy hasonló német költemény adta, Edwald von Kleist: Szerelemdal a borosflaskához c. verse. Ugyanakkor Csokonai műve nem fordítás, és nem is a német vers utánzása: hiszen eltűnik belőle Anakreón modora és Kleist jambusai is. Csokonai színmagyar verset alkotott, nem csupán a „rajnai nedűvel tele flaskából” csinált csikóbőrös kulacsot.
Az idegen költő alapötletét sokkal gazdagabban, elevenebben dolgozta ki (Kleist műve kevésbé személyes és átélt, közhelyekkel, általánosságokkal jellemzi a borosflaskát, versében nincs annyi játékos közvetlenség, stílusa is inkább szónokias). Csokonai népiessé és magyarrá tette az ötletet.
Most olvassuk el a verset!
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
