Kulacs-szerelme külső leírása után belső jellemzés következik: „képességeit” kezdi dicsérni, vagyis számba veszi, milyen hatást gyakorol az emberre a bor (ez lenne a bordal „filozófiája”). Búkergető, vigasztal, jókedvre derít, a hidegben felmelegít, a hőségben felfrissít.
Úgy felmagasztalja tárgyát Csokonai, hogy szinte már nem is csodálkozunk azon, hogy versgyűjteményében az ódák közé helyezte ezt a költeményt… A kulacs már-már istenségnek járó hódolatot kap.
Itt már az ellentétezés során a pozitív tulajdonságok felsorolásakor elmarad az ellenoldal ócsárlása. De annak ellenére, hogy a párhuzam negatív oldala hiányzik, az olvasó akaratlanul is belehallja a versbe, hogy a lányokban ezek a jó tulajdonságok nincsenek meg. Mindarra a jóra, amit a csikóbőrös kulacs megtesz, száz leány sem képes.
Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.
Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.
Kulacsa nélkül nem élet az élet. Figyeljük meg, milyen zseniális szavakat talál, amelyeknek ellentéte a humor forrása lesz:
Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.
A „kitykotty” és az „ünnepi ének” szavak mulatságosak egymás mellett, mert jelentésükben, hangulatukban, stilisztikai értékükben ennél távolabb már nem is eshetnének egymástól. Ugyanezért vicces a „jérce-forma kotyogás” (ami kotkodácsolásra emlékeztető hang) és a „dalolás” együtt: a kotkodácsolást a zenével azonosítja, ami elég erős túlzás… 🙂
Minden költői eszközt a mulattatás érdekében használ fel, minden a humor, szórakozás célját szolgálja a versben.
A 10. versszakban erotikusabb vallomást tesz a lírai én: „Téged hordozlak útamban / Téged ölellek ágyamban” – ez a második vallomása, mely egyben dramaturgiai fordulat is.
Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.
Tökéletesen végigviszi Csokonai a szerepjátékot: azonosul a borozó ember szemléletével, s a csikóbőrös kulacsot egész életének középpontjába helyezi. Magával hordja nappal, és vele alszik éjszaka (az „útamban” a nappalok, az „ágyamban” az éjszakák jelölője). Leheletfinom erotika is megjelenik az „ölellek” szó révén (az ágy említése önmagában még nem lenne erotikus).
Itt ér véget a vers első nagy szerkezeti egysége, ezzel az összegző szerelmi vallomással, amelyet a költő pontosan a vers közepére helyez.
Az első egység a jelent mutatta be, a „valóságot”. A második egységben (40-80. sor) a tényeket már vágyakkal keveri Csokonai, és a jelen mellett már a múlt és a jövő is megjelenik:
Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?
Egy újabb fordulat is megjelenik, ami új izgalmat hoz a versbe. Eddig legénynek hittük a vallomástevő lírai ént (az első egységben úgy tűnt, mintha egy legény választaná a lányok helyett a kulacsot), most azonban váratlanul kiderül, hogy házasember, a kulacs pedig a szeretője.
A vers itt asszonycsúfolásba megy át: a rangsorvitatás már nemcsak a lányok, hanem a feleség rovására is történik.
Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:
Itt még mindig következetesen játszik Csokonai az indító ötlettel. Jövőjét a csikóbőrös kulaccsal képzeli el, akire szeretné felváltani a feleségét. Ez persze csak az álmok, vágyak szintjén valósulhat meg.
Álmában a kulaccsal való szerelme még több, kis kulacsot – és bort! – eredményez. Ez a vágy Anakreónt idézi. Persze, a rokokó és a népiesség mindvégig egyszerre érvényesül: a költő és a kulacs szerelmének „kis zálogai” (a kis kulacsok) ugyanis a kuckóban ülnének hosszú sorban.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
