Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, A vidám természetű poéta, Az estve, Tartózkodó kérelem, A Magánossághoz, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, A tihanyi Ekhóhoz, A Reményhez, Konstancinápoly, Az ember, a poézis első tárgya

Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című verse 1802-ben keletkezett. Csokonai életében ez volt a legnépszerűbb verse, kéziratos énekeskönyvekbe másolták. Alapötletét Edwald von Kleist Szerelemdal a borosflaskához című bordala adta (a német anakreonitika egyik darabja).

A bordal ősi lírai műfaj, klasszikus példáit megtalálhatjuk a népköltészetben is, és Csokonai pályáját is végigkísérte. A költő kezdetben diáktársai, később a dunántúli kúriák úri társaságainak szórakoztatására írt efféle költeményeket.

Csokonai életművében viszonylag kevés olyan vers van, amelynek tartalmi és formai jellegével a költő teljes egészében a népköltészetet szándékozott imitálni. Az ide sorolható művei többnyire népies helyzetdalok (ami jelzi, hogy Csokonai feltehetőleg nem tartotta alkalmasnak a népies formát vallomásos vers írására).

Ugyanakkor számos verse van, amelyben a népies hang nem meghatározó ugyan, de egy-egy szóhasználatban, beszédfordulatban felbukkan.

A népies nyelvi réteg friss humor forrása Csokonainál, ugyanakkor Kazinczy éppen emiatt („vastagsága” miatt) illette kritikával költészetét. A Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz egyike azon verseinek, amelyekben meghatározó a népies jelleg.

 

Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz

     Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

     Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

     Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

     Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

     Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.

     Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

     Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

     Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

     Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.

     Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.

     Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

     Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

     Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:

     Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

     De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

     Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

     Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

     Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

     Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

     „Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!”

 

A Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz műfaja dal. Típusa bordal, szerepvers (a lírai én egy kissé kapatos férfi alakját ölti magára). A bordal műfaji kereteit Csokonai kitágítja a magyar népköltészetben is gyakori lány-, illetve asszonycsúfoló versek elemeivel.

Stílusában megfigyelhető a rokokó és a népiesség összefonódása. Csokonai művészetének legtöbb törekvését együtt láthatjuk ebben a versben: a rokokó és a népiesség összefonódását, a versforma és szemlélet magyarrá válását, a zsánerképek humorát, a bordalok dévaj jókedvét, a tökéletes játékot, a friss elevenséget, könnyedséget, felszabadultságot.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!