Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, A vidám természetű poéta, Az estve, Tartózkodó kérelem, A Magánossághoz, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, A tihanyi Ekhóhoz, A Reményhez, Konstancinápoly, Az ember, a poézis első tárgya

A mű alapötlete a csikóbőrös kulacsnak a szerelmes társsal való azonosítása. A beszélő számára az adja a kulacs értékét, hogy a bor, e búfelejtő, szívet melengető ital tároló edényeként tölti be a hűséges társ szerepét (és pótolja a valódi társat). Így válik a kulacs a boldogság és az öröm forrásává, ugyanakkor természetesen csak pótlék a lírai én számára. A szerelmi vallomásként olvasható versbeszédet a költő következetesen végigviszi.

A vers témája az önirónia: égi és földi szerelmek helyett a beszélő számára marad a csikóbőrös kulacs és az epekedés. Az irónia ebben az értékszerkezetben nyilvánul meg.

Kifejezőeszközök: népies szavak, kifejezések, nyelvi fordulatok (pl. „csak megintsem, / együtt hálunk, úgye, kincsem?”) friss, humoros, népies megszólítások (pl. „Drága kincsem, galambocskám”, „Kincsem, violám, rubintom!”), régies kifejezések (orca, kótog, vukli, akó, pint), névhasználat (Manci, Trézi).

A népiesség határozottan kimutatható a vers beszédmódjában, de nem kizárólagosan. A hatáskeltés egyik eszköze a népies és a választékos nyelvi szintek szembeállítása (pl. „Kittykottyod innepi ének”).

A cím témajelölő, műfajjelölő, a megszólítás a hozzáéneklést sejteti.

A Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz pilléres szerkezetű: az 1., 10. és a 19. strófa a három pillér, mely három szerelmi vallomást tartalmaz („Érted halok, érted élek”, „Téged ölellek ágyamban”, „Míg moccanok, míg lehellek”).

Ellenpontozó szerkezet. Csokonai a rangsorvitató költészet jellegzetes modorában szembeállítja a csikóbőrös kulacs értékeit a lányok, asszonyok értékeivel („Nem úgy ám, mint a Mancié”, „Nem akasztott ember haja, / Mint a Trézi rőt buklija”, „Bárcsak a feleségemmel / Téged cserélhetnélek fel”).

A vers 5 szerkezeti egységre bontható fel.

Az 1. egység (1. versszak, pillér): vallomás. A tárgyhoz fordulással és a megszólítással a bordal kommunikációs helyzetét is megteremti a költő.

A 2. egység (2-9. versszak, pillérköz) a „kedves” szépségének dicsérete. Ez az egység leíró jellegű, rokokós, miniatűr képek jelennek meg. A finom erotikájú leírásban a beszélő az udvarló költészet hagyományait követve pásztázza végig a nőalakkal azonosított csikóbőrös kulacsot („orcácskádat”, „kerek szádat”, „kebeled”, „ajakad”, „nyakad”, „hajad”, „danolásod”, „szódra” – ez a metaforizáció nem idegen a népi gondolkodástól: a kancsónak is van füle, szája, feneke, talpa, mint az embernek).

A szembeállítás, ellentételezés a vers szerkesztési elve: a külső bemutatás után belső jellemzés következik, a csikóbőrös kulacs képességeinek számbavétele, a beszélőre gyakorolt hatásainak felsorolása.

A 3. egység (10. versszak, pillér) egy újabb szerelmi vallomás, amely összegző jellegű. Lezárja a jelen reális világát, a tények körét.

A 4. egység (11-18. versszak, pillérköz) a vers időbeli határát vágyakkal, a jövő távlataival tágítja. A kulacs szeretőnek minősül, a vallomástevő pedig házasember.

A 14. versszakig egyre dévajabb fantáziálások következnek: „Szűlnél apró kulacsokat”, „Zsanám meg kulaccsá válna” (zsana: asszonyság, nőszemély). A 16. versszakban indulatának ad hangot a beszélő: „Keserves sors! adjatok bort!”, ez mutatja, ahogy egyre borosabb, illetve egyre elkeseredettebb állapotba kerül.

A jövőbe feledkező játék az emberi élet természetes folyamatait követi, ezért a jövő az emberi végességet is jelenti. A költő a halált borozó alkalommá minősíti, ezzel a racionális élet-halál szemlélete nyilatkozik meg: éljünk vidáman, hiszen úgyis meghalunk!

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3