Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. (verselemzés)

Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
     Birkózva győztél, s Herculesként
          Ércbuzogány rezegett kezedben.

Mi volt a régi nagyság szilárd alapja? Mi adta az erőt a magyarságnak? Nem más, mint a régi jó erkölcs. Ez segítette hozzá a nemzetet, hogy rendíthetetlenül szembeszálljon minden veszéllyel. Berzsenyi arra figyelmeztet, hogy a jó erkölcsű nép nem pusztítható el egykönnyen. Az erkölcs a fő összetartó erő, a tiszta erkölcsben van az egyetlen kiút.

Miért hasonlítja a régi magyarok vitézségét a spártaiakéhoz („spártai férfikar”)? Spárta egyszerű és harcias erényeiről volt híres az ókori görög városállamok közt. A költő szerint elődeink is ilyen erényekkel rendelkeztek, ezért arattak győzelmeket.

A következő négy versszakban (7-10.) következik a jelen bűneinek felsorolása, amely nem más, mint fájdalmas önostorozás.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
     Szélvész le nem dönt, benne termő
          Férgek erős gyökerit megőrlik,

A belső szétzüllés lassú halált okoz, melyet Berzsenyi híres tölgy-hasonlatával érzékeltet. Az erős fát (a „kevély” jelző itt pozitív jelentéstartalmú: erős, nagy, délceg fát jelent) semmi szélvész le nem dönti, a belső szú viszont el fogja emészteni, s végül a fa magától kidől. A fa természetesen a magyar népet jelképezi: a magyarságot is a belső széthúzás gyengíti meg.

A tölgyfa-hasonlat jól rámutat Berzsenyi félelmére: arra, hogy a belső romlás fogja a végén megmérgezni a magyarokat. Ha belül egy fa éltető anyagát elrágják a pusztító férgek, akkor hiába tud minden külső támadásnak ellenállni, nem maradhat életben. Berzsenyi attól fél, hogy a magyarok elárulják saját országukat, nemzetüket, vagyis maguk a magyarok pusztítják el Magyarországot.

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
     A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
          Róma ledűl, s rabigába görbed.

A tölgyfa-hasonlat bevezeti, előlegezi az ókorból vett történelmi példát („Róma ledűl”), mivel a tölgyfa az ókori Róma hatalmi szimbóluma volt.

Róma is úgy dőlt le, mint egy büszke tölgy, amely ugyan ellenállt minden külső erőnek, szélviharnak, de mivel belül a benne termő férgek szétrágták a gyökereit, később egy gyönge szellő is kidöntötte. Ezt a képet Berzsenyi valószínűleg Baróti Szabó Dávid Egy ledőlt diófához című művéből kölcsönözte.

A versben ez az egyetlen részletesen kibontott hasonlat található, mely a lassú halált haló nemzet észrevétlen pusztulását érzékelteti.

Kissé furcsa ez a sor: „A tiszta erkölcs, melly ha megvész”, mármint hogy az erkölcs megvész. A „megvész” szó régen azt is jelentette, hogy „megromlik”. A régi magyarok mondtak például olyat, hogy „megveszett a gyomrom”, vagy hogy „a fa gyümölcse megveszett”. Tehát arról van szó, hogy ha a tiszta erkölcs megromlik, akkor az ország úgy jár, mint Róma: összeomlik, és  „rabigába görbed”, vagyis görnyed.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!