Kölcsey Ferenc: Himnusz. A magyar nép zivataros századaiból (verselemzés)

A 2. versszaktól romantikus költőhöz illően a múltba fordul: időrendben haladva követi végig a magyar történelem súlyosabb, nagyobb eseményeit egészen a kora újkorig.

A honfoglalással kezdi, amiért Istennek kell köszönetet mondanunk, hiszen Isten volt, aki elvezette őseinket mostani hazánkba, a Kárpát-medencébe:

  Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.

Bendegúzról azt kell tudni, hogy a monda szerint Attila hun király apja volt. Egy időben a magyarokról azt tartották, hogy a hunok leszármazottai, ezért Kölcsey is azonosítja a hunokat a magyarokkal. Így kerül a versbe a híres hun király apja, Bendegúz, mint aki a magyarok őse is (tehát a hagyomány szerint Árpád az ő leszármazottja).

Figyeljük meg, hogy csupa pozitív érzelmi kicsengésű szót használ a költő, mint „ős”, „szent”, „bérc”.

Azt is megállapíthatjuk, hogy Kölcsey sok archaikus, régies szót használ, némelyik kifejezése még a 19. századi kortársak számára is régiesnek számított (hát még nekünk!).

Figyeljünk az igeidőkre is: olyan múlt időket használ, amelyek azóta már kikoptak a nyelvből (volt régmúlt és elbeszélő múlt is a magyar nyelvben, elbeszélő múlt idejű alak pl. a „felhozád”).

Az archaizálás oka egyrészt, hogy a vers fiktív beszélője a 16-17. században él, másrészt a ritkább, régiesebb szavak nincsenek annyira elkoptatva. Ezeknek a használatával magasztosabbá, választékosabbá válik a mű nyelvezete.

S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Két folyó, a Duna és a Tisza említésével az egész hazát kifejezi, ezt a fajta szóképet metonímiának nevezzük (a metonímia két fogalom jelentésbeli érintkezése, pl. rész-egész, ok-okozati, faj-nem viszony alapján). Jelen esetben a haza fogalmára gondolva az egész helyett a részt nevezi meg a költő: a Duna és a Tisza szavakat hallva mindenki az egész hazára gondol.

Még érdemes annyit megjegyezni, hogy a „zúgnak habjai” egy irodalmi kifejezés: a „hab” nem a mai értelemben szerepel itt (nem a fürdéskor keletkező habra kell gondolni). A „hab” szó régen hullámot is jelentett, tehát a Duna és Tisza folyók hullámairól van szó a versben.

Könnyen lehet, hogy a nemesi múlt nagy sikereinek felidézésével a nemzeti önérzetet próbálja élesztgetni a költő kora magyarságában. A szöveg hangulatát emelkedett költői jelzők adják meg, mint „szent”, „szép”, „hős”.

Ezután a költő büszke öntudattal mutat rá a haza földjének kincseire:

  Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.

A testet tápláló étel (kalász, vagyis babona, amiből a kenyér készül) és ital (nektár, vagyis bor – itt borra gondol, de a nektár az istenek itala is a görög mondavilágban) létfontosságú, életadó dolgok.

Persze nemcsak szó szerint értendő kifejezésekről van szó, hanem ezek vallási jegyek is: a kenyér Krisztus teste, a bor Krisztus vére. Tehát a keresztény hitre tért nép lelki bűnbocsánatát kifejező áldozati kenyérre és borra is utalhatnak ezek a képek.

Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,

A „plántál” szó itt egyszerűen azt jelenti, hogy kitűzni a zászlót, amit győzelem esetén szoktak, vagyis győzelemre segítetted hadainkat a törökkel szemben.

A 2-3. versszak tehát felsorolja az Istentől kapott ajándékokat. Foglaljuk össze, melyek ezek:

• Istennek köszönhetjük, hogy a honfoglaláskor a magyar nép ilyen szép hazát nyert;
• a magyar hazában gazdagon termő föld van, amely bőségesen ellát minket élelemmel;
• őseink győztes honvédő háborúkat folytattak, így a nemzet független és szabad maradhatott;
• királyaink még idegen területeket is meghódítottak, például Mátyás király Bécset.

A költő tehát a múlt sikereit egészen Mátyás koráig tekinti át. Ebben a felsorolásban nemzeti büszkeség és önérzet fejeződik ki, és egy akusztikailag is hatásos alliterációval zárja:

S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

A „bús” szó jelentése itt nem az, hogy „szomorú”. Erről a szóról elég érdekes dolgokat olvasni különböző helyeken; az egyik tankönyv szerint azt jelenti, hogy „haragos”, „felbőszült”, „elszánt” (mármint Mátyás király serege).

De állítólag a 19. században a „bús” szó a fekete színt vagy a sötét színt is jelentette (pl. a „bús felleg” sötét felhőt jelentett). És mivel Mátyás hadáról van szó, amelyet az utókor Fekete Sereg néven ismer, könnyen lehet, hogy a „bús had” egyszerűen fekete hadat jelent, vagyis a Fekete Sereget jelöli Kölcsey ezekkel a szavakkal. Ez utóbbi véleményt olvasni például Martinkó András és Madarász Imre irodalomtörténészeknél.

Lehetséges, hogy Bécs elfoglalásának felidézésével Kölcsey üzenni akart a reformkori magyarságnak, kortársainak, akik Habsburg-elnyomás alatt szenvedtek: annak idején azért mi is voltunk győztesek őfelettük, volt ez fordítva is.

A 2-3. versszak tehát a régmúltat ecseteli, a magyar történelem dicsőséges pillanatait mutatja be. Határozottan pozitív kicsengésű, értéktelített állapotról van szó. Minden fénylik, minden felmagasztosul ebben a két szakaszban.

A következő három strófában azonban már a nemzeti tragédiákat, csapásokat részletezi a költő. Ijesztő, nagy erejű, érzelemmel telített romantikus képeket halmoz egymásra. Innentől dörgő hangok, a romantikára jellemző hangfestő és hangutánzó szavak jönnek.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 8. oldalra!