Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála (elemzés)

Alapgondolat: Tolsztoj elmélete a „bomló test és ébredő lélek” ellentétéről: a testünk születésünktől kezdve fokozatosan „bomlik” halálunkig, ezzel ellentétben a lélek lassan kiteljesedik.

Cím: utal a tartalomra, megnevezi a főhőst.

Helyszín: Pétervár (azaz Szentpétervár), vidéki városok (a főhős szolgálati helyei), végül otthonában a szobában, ahol betegágya van.

Tolsztoj fokozatosan leépíti a városi életmód színfalait, eltávolítja díszleteit. Összeszűkíti a főhős körül a teret, hogy Ivan Iljics befelé, önmagára figyelhessen. A 4. fejezettől egyre jobban beszűkül a tér, végül a színhely Ivan Iljics betegszobájára korlátozódik. Így történhet, hogy megszólal a lélek hangja és számvetésre készteti a főhőst.

Idő: 1882. február 4. (a címben szereplő esemény, Ivan Iljics halálának időpontja). Az első fejezetben olvasható egy újsághírben, amely pontos időmegjelöléssel közli a halál és a temetés időpontját.

Időtartam: a központi esemény időtartama kb. 2 év (a főhős betegségének, haldoklásának időszaka). A múltját is megismerjük (életének teljes 45 évét felöleli a cselekmény), de az első 43 év eseményeit röviden, csak nagyvonalakban beszéli el a szerző.

A 4. fejezettől kezdve az idő szubjektivizálódik: múlását egyre inkább Ivan Iljics tudata felől érzékeljük. A fejezetek egyre rövidebb idő eseményeit egyre részletesebben beszélik el. A pontos időmegjelölés fellazul, mivel a lélekben zajló számvetés „időtlen”. Hónapokról, hetekről, végül napokról olvasunk.

Szerkezet: az Ivan Iljics halála 12 fejezetből áll.

Az 1. fejezet: állóképszerű. Halálhír az újságban: „Ivan Iljics Golovin, törvényszéki bíró, 1882. február 4-én elhunyt.” A kollégák így értesülnek a főhős haláláról, mely nem éri őket váratlanul (tudták, hogy gyógyíthatatlan betegsége van).

A gyászszertartás jelenetéből megtudjuk, hogyan hatott a főhős halála a barátokra, ismerősökre, hozzátartozókra, hogyan vélekedtek az elhunytról, milyen emléket hagyott bennük.

Az olvasónak feltűnik, hogy a gyászolók reakciója méltatlan a halál tragikumához, és ellentétes a megbékéltnek tűnő halott arcának üzenetével is: „Arca azt fejezte ki, hogy amit meg kellett tenni, meg van téve, és helyesen történt.” Ez kérdéseket ébreszt az olvasóban, akinek felébred a kíváncsisága: mit kellett megtennie a halottnak? Mi az, ami helyesen történt? Miért áraszt sugárzó elégedettséget a halott arca?

Kiderül, hogy Ivan Iljics halott és senki se sajnálja, a gyászszertartáson jelenlevők csak színleg gyászolnak, valójában a munkatársak közönyösek, képmutatóak: az előléptetésükre gondolnak, és örülnek, hogy Ivan Iljics halt meg és nem ők.

A részvétlátogatást kellemetlenségnek tekintik, mert el kell miatta halasztani az esti kártyapartit. Pjotr Petrovics, az elhunyt legközelebbi barátja kénytelen végighallgatni az özvegy, Praszkovja Fjodorovna sopánkodását.

A feleség álszent és anyagias: csak az érdekli, hogy a halál ürügyén mennyi pénzt lehetne kicsikarni az államkincstártól. Nem a férjét siratja, hanem saját magát sajnálja, és panaszkodik, hogy Ivan Iljics betegsége mennyire megviselte az idegeit.

Az olvasóban felmerül az a kérdés, hogy milyen ember lehetett a halott, ha ennyire nem gyászolja senki, ennyire nem volt senkinek se fontos. Vajon hogyan élt és hogyan halt meg?

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!