Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak, A jó palócok (elemzés)

A Tót atyafiak és A jó palócok közös jellemzői

A cím mindkét kötet esetében a kötet szereplőinek származását nevezi meg.

A kötet témája: A Tót atyafiak a tót származású, különc főhősök érdekes történeteit tartalmazza. A szereplők többnyire a civilizációtól távol élnek, babonák lengik körül őket.

A jó palócok című kötetben szintén az író szülőföldjén élő emberek történetei szerepelnek. Ezekben is gyakori a babona, a hiszékenység, a régről ápolt babonás hiedelemvilág bemutatása (pl. Az a pogány Filcsik).

Az idő az író saját kora, pontosan nem meghatározható.

Korstílus: romantikus és realista is. A realizmus jegyei: valósághű tájfestés, jellemábrázolás. A romantika jegyei: váratlan (jellem)fordulatok, túlzások, eszményítés, nagy mértékű megoldások (pl. a bacsa felgyújtja a nyájat, Gélyi János keserűségében a szakadékba hajt lovaival: inkább a halált választja, de nem él hűtlen felesége mellett). Ezek a végzetes megoldások romantikus elemek.

Mikszáthot egyébként sokáig a romantika és a realizmus határán alkotó írónak tekintették, ezt a két novelláskötetét inkább romantikusnak, dzsentri témájú műveit pedig inkább realistának tartották.

Az 1980-as évek közepétől terelődött rá a figyelem Mikszáth írásművészetének modern sajátosságaira: az újabb értelmezések a Tót atyafiak és A jó palócok romantikus elemeit csak játékos szerepnek tartják, amely jellemző volt a századvég európai modernitására.

A két novelláskötet modern sajátossága az elbeszélői pozíció elbizonytalanítása (időnként mindentudó narrátor van, máskor a narrátor egy-egy szereplő vagy kisebb közösség tudatával azonosul). Mikszáth jól rávilágít arra, hogy milyen sokféleképpen mondható el ugyanaz a történet.

A műfaj mindkét kötet esetében elbeszélés. (A szakirodalom korábban különbséget tett az elbeszélés és a novella műfaja között: novellának csak a rövidebb, egyetlen eseményre összpontosító és váratlan befejezéssel záruló kisprózai műveket tartották. A mai irodalomtudomány már kevésbé tesz különbséget novella és elbeszélés között, így a két kifejezés mintegy szinonimaként használható.)

Írói eszközök tekintetében gyakori az adomázás és a szabad függő beszéd (az elbeszélő E/3. személyben fogalmaz, de valaki helyett beszél, más nevében mondja), így sokszor nehéz eldönteni, hogy hol tart még az író szövege és hol kezdődik el a szereplő gondolatainak leírása.

A szabad függő beszéd alkalmazása csak a 20. században terjedt el igazán írói eszközként.

Példa: A „Királyné szoknyája” című novellában Gyócsi Imre hazafelé tart és gyönyörködik a csoltói tájban. „Az ott rajta az ő vetése.” Ezt még az író állapítja meg, aki harmadik személyben beszél hőséről. Aztán a szöveg így folytatódik: „Szép abban a hegyben az igyekezet. Elég hitványok ugyan a kalászok, de csak mégis megnőttek. A kék búzavirágok is éppen olyan szépen fonódnak közéjük, mint egyebütt. – Istenem, istenem, de szép is ez a csoltói határ! A paradicsom is nehezen lesz ilyen…”. Itt már a szereplő gondolatai kapnak hangot, aki szereti ezt a tájat, saját földjéhez való érzelmi viszonya fejeződik ki.

Máskor Mikszáth hangsúlyt fektet arra, hogy jelezze: amiről szó van, az nem az ő írói véleménye, hanem valamelyik szereplő gondolatát közvetíti. Ilyenkor egy-egy közbevetett mondattal vagy másokra való hivatkozással él, pl. „– éppen az imént mesélte Mihók Magda –”; „hisz mindenki tudja”, „mint mondják”, „Mócsik György, a gózoni szűcs olyasfélét mondott a minap itt jártában” stb.

Ábrázolásmód. Mikszáth a szereplőit a szóhasználatukkal, a szófordulataikkal is jellemzi, ezért sok a párbeszéd, és gyakran él latin szavakkal (pl. „in natura”, vagy a pap latin prédikációja) vagy a jogi, közigazgatási nyelvben használatos kifejezésekkel. Ezek ma már nem használt szavak, pl. skófium, muszka, lájbli, respektus, nótárius, jurista. A nevek tót nevek (pl. Filcsik).

Gyakran él szervetlen mondatrészekkel (amelyek többet mondanak, mint az egész mondat, pl. „No az igaz”, „Hiszen azért csúfolták az Isten csizmadiájának”, „hát iszen”, „nem csoda”), módosítószó értékű szervetlen mondatrészekkel (pl. „Biz az”, „de hát”, „no”, „hanem”) és töltelékszavakkal (pl. módhatározói szavak, indulatszavak).

Mikszáth mestere a finom célzásoknak, félig kimondott igazságoknak is. Olyan dolgok érzékeltetésének, amelyekről mindenki tud, de nem illik róla beszélni.

Bizonyos dolgokat csak fél szóval említ meg, a többit az olvasó érti hozzá gondolatban, pl. „Milyen jó dolga van Filcsik Terkának, akár ő lenne a nagyságos asszony” (de nem ő a nagyságos asszony, méghozzá azért nem, mert ő és az úr nem férj-feleség: ő csak a szolgabíró szeretője, a kitartottja, s ebből hasznot húz a falu. – Egy falunak mindig jó, ha egy vezető ember szeretője onnan való, mert engedményeket vagy kiváltságokat kap. Pl. amerre az adott főúrnak vagy városvezetőnek a szeretője lakik, arra vezetnek kikövezett utak, arra jobb a közlekedés.)

Nyelvezete: Mikszáth nyelve a beszélt nyelvhez sokkal közelebb áll, mint a romantika fennkölt szóhasználata. Az élőszó varázsa sugárzik át beszédén

Elbeszélői hang: Az elbeszélői hang közvetlen, kedélyes, az írónak különleges atmoszférateremtő képessége van.

A szerző viszonya hőseihez: Mikszáth szeretettel ír hőseiről, akik emberiek és gyakran esendőek, és akiket belülről ábrázol. Az olvasók azért szerették meg hőseit, mert belülről láttatja őket, közvetíti gondolataikat, vívódásaikat (bár a belső monológot nem alkalmazta: a szereplők gondolatait is harmadik személyben közli).

Az író vonzódik a különc figurákhoz, de a hegyekben élő bogaras, magányos, különc tótoknál még jobban kedveli a közvetlen, barátságos palócokat, akik falvakban élnek és szoros baráti kapcsolatokat ápolnak egymással. Őket nagyobb szeretettel ábrázolja.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!