A 2. rész
Őrületté fajul az őrnagynál a dobozolás: ez már nem értelmes, hasznos tevékenység, hanem mánia, amely felborítja az egész Tót család életét. A családtagoknak minden szokásukról le kell mondaniuk.
Tót Lajos szeretne fellázadni, de a fia miatt nem teheti, ezért menekülni, elbújni próbál. Folyton elalszik, azaz csak aludna, de az őrnagy nem hagyja. Ezért Tót kimenekül a budiba, hogy ott aludjon. Az őrnagy utána megy, mire Tót helyet szorít neki. Tehetetlen az őrnaggyal szemben. És most már a felesége és a lánya is az őrnagy ellen fordulnak.
Végre elérkezik az őrnagy szabadságának utolsó napja, a család nagyon megkönnyebbül, hogy a vendég végre elmegy. Tudták, hogy két hétig kell csak elviselniük az őrnagyot. Ennyi ideig a poklot is el lehet viselni, ha tudjuk, hogy utána véget ér.
Boldogok, amikor végre elmegy az őrnagy. Nagy nyomás alól szabadulnak fel. Tót végre újra ásíthat, pihenhet, és anyuka most ismét Tót kegyeit keresi (az őrnagy érkezéséig a család nőtagjai őt szolgálták ki).
Aztán egyszer csak váratlan fordulat áll be: mint derült égből villámcsapás, visszajön az őrnagy, hogy még három napig itt maradjon. A két hetet kibírták, összeszorították a fogukat, de ezt a három napot már nem bírják ki.
A nagy margóvágót, amit az őrnagynak készített, Tót már kivitte. Most kimennek érte. Tót egyedül jön vissza. Marika, mint aki mindent ért, megkérdezi: háromba vágtad, édes jó Lajosom? Nem, négybe.
A dialógus azt jelzi, hogy ez már Mariskának is sok. Meg sem lepődik azon, hogy férje a margóvágóval négy egyenlő darabba vágja az őrnagyot.
Tót utolsó tette, hogy feldarabolta az őrnagyot, szinte ésszerűnek, logikusnak tűnik. Olyan pontra jutottunk, ahol már minden elképzelhető, a felesége nem is lepődik meg.
Kibukott belőlük az ember. Nem bírták tovább a megaláztatásokat.
Veszélyes mű. Több értelmezése van.
Szereplők, konfliktusok
Tót és az őrnagy mindketten áldozatok. Az őrnagy a háború áldozata, Tót pedig az őrnagy őrületének az áldozata. Olyanok, mintha egyazon személyiség két oldala lennének: kölcsönösen feltételezik egymást. Zsarnok és áldozata szerepét játsszák, de ezek a szerepek felcserélhetők.
Nemcsak Tóték válnak az őrnagy áldozataivá, hanem a falu többi lakója is: Gizi Gézáné, Tomaji főtisztelendő, a lajtos, Lőrincke úr, elegáns őrnagy, Cipriani professzor, az idegorvos, aki segíteni szeretne Tótnak (és a rezonőr szerepét tölti be a műben), Cipriani inasa, dr. Eggenberger Alfréd.
A Tóték alapgondolata, üzenete
A műben egy kifordult, értékvesztett világ tárul elénk. Örkény azt mutatja be, hogyan lehet egyik napról a másikra áldozattá válni.
A Tóték azokat a kérdéseket boncolgatja, hogy:
- hogyan lesz egy köztiszteletnek örvendő emberből megalázott szolga?
- mit tesz a háború az emberrel?
Ezek a kérdések jutnak eszünkbe először.
De aztán tovább lehet gondolni, hogy sajnáljuk-e Tótékat? Ha belegondolunk, akkor kiderül, hogy nem, mert tudjuk, hogy hiábavaló, amit tesznek (Gyula meghalt). Ennek az információnak a fényében az olvasó másként látja az eseményeket, mint a szereplők.
Tóték olyan célért küzdenek, ami nem létezik, így a meghunyászkodásuk, megalázkodásuk nem értelmezhető önfeláldozásnak. Inkább túlzásnak érezzük, ráadásul értelmetlen is.
A regény üzenete az, hogy a háború oda is eljut, ahová a front, a harcok nem érnek el: a hátországra is hatással van. Minden deformálttá, torzzá válik miatta.
