Visszatérő motívumok
Az egész regényt motívumok sűrű hálózata szövi át. Szinte minden mozzanat utal valamire, megvan a maga párhuzama, ami világossá teszi.
Az először megjelenő motívumok ciklikusan újra megjelennek a regényben, örvényszerűen mindig újabb és újabb tartalmakat szívnak magukba, míg más tartalmak közben kiesnek.
Például a trieszti öböl, ahol Medve Gábor üdült a szüleivel, újra és újra visszatérő motívum.
E motívumrendszerrel éri el az író, hogy az Iskola a határon minden mozzanata az egyszerű közlésen túli jelentéssel teljen meg.
Gyakori, hogy az egyszer már elkezdett jelenetek egy közbeékelt fázis után teljesednek ki.
A szerző elkezd elmondani egy eseményt, de nem fejezi be, hanem elmondja az előzményeket, aztán mikor visszakapcsol a félbehagyott eseményhez, új megvilágításba helyezi azt (pl. Öttövényi eltávolításának történetét a II. rész 10. fejezete kezdi el mesélni, de a teljes eseménysort csak a 13. és a 14. fejezet adja elő).
Ottlik tehát egész újszerű regényépítkezést mutat: tér-, idő-, cselekmény-és síkváltások jellemzik.
Vonul előre a cselekményszál, de közben újra meg újra visszalépünk, s új tartalmakat kapnak a visszatérő motívumok. Harmadik olvasatra jön ki nagyon szépen a motívumépítkezés.
Az Iskola a határon jelképrendszere
Sok jelképként funkcionáló motívum is van (hó, sár, köd). Szimbolikus motívum például a víz is, amely a regény elején az uszoda, a végén pedig a hajóút képében jelenik meg, és mintegy keretbe foglalja a művet.
Nagy motivikus erejű jelkép a fekete kéznyom: a falnak lökött Medve Gábor tenyerének lenyomata a három iskolai év folyamán mindvégig ott díszelgett az első szenvedések emlékeként. (Innen származik a Fekete kéz összeesküvés neve is.)
„Meghitt és ismerős folt volt, de nem láttuk külön” – mondatja Ottlik egyik hősével a fekete kézről, amely a regény végén egy visszatekintő, összegző felsorolásban is kihagyhatatlanul helyet kap.
Többször feltűnik a csillagok motívuma is, amely ősi toposz: a természeti és erkölcsi világrendet szimbolizálja, és először a művészi hivatás meglelésekor jelenik meg a regényben.
A zárórészben is feltűnik, és ez újabb dantei párhuzam (az Isteni színjáték zárlatában is megjelenik a csillagok motívuma, egybefonódva a szeretet, a kegyelem és a világmindenség képével).
Ottliknál a felebaráti szeretet és a csillagok képe a világ, az élet keserű ismeretével párosul.
Az Iskola a határon folytatása
Ottlik több mint harminc évig dolgozott az Iskola a határon folytatásán, a Buda című regényen, amely 1993-ban jelent meg (posztumusz).
Elég töredékes, vázlatos mű. Úgy indul, mintha az időben előrehaladva folytatódna a történet: leírja a fővárosi diákéveket. Ám később kiderül, hogy az elbeszélés jelenideje 1989, amikor az elbeszélő már évek óta özvegy, és gyógyíthatatlan betegségben szenved, de még dolgozik.
Nemcsak a kőszegi éveket idézi fel, hanem a születése előtti időket is. A fejezetek sorrendje is az emlékezést követi: tetszőlegesen felcserélhetők, vagyis nincs fejlődés.
Az élet zűrzavaros, egy életút eseményei közt nem feltétlenül van szerves kapcsolat. Az egész könyv a befejezetlenséget sugallja, és inkább kommentár Ottlik főművéhez, mint önálló mű.
