Paul Verlaine: Őszi chanson (elemzés)

Paul Verlaine Őszi chanson című verse az 1866-os Szaturnuszi költemények című debütáló kötetben jelent meg. Ez a kötet még a parnasszisták hatását mutatja.

Verlaine szimbolista-impresszionista költő volt, akinek irodalomtörténeti tevékenysége is fontos, mivel ő volt a szimbolista mozgalom egyik programadója és tulajdonképpeni elindítója.

1885-ben Elátkozott költők című írásában bemutatta az új nemzedék legfontosabb képviselőit (köztük a két nagy költőegyéniséget, Rimbaud-t és Mallarmét is). Elátkozott költőknek Verlaine-t és baráti körét nevezték, akik rövid életük során valósággal belerokkantak abba a züllött, egzaltált, bohém, alkoholizmussal és furcsa, viharos nemi kapcsolatokkal terhelt, szertelen életmódba, amelyet folytattak.

Ugyanakkor Verlaine a saját korában rendkívül népszerű költő volt, aki jelentős hatást gyakorolt pályatársaira és a következő nemzedékre is, pl. a 20. század elején induló magyar költőkre (Juhász Gyula, Tóth Árpád). Annyira, hogy nálunk sokáig Verlaine-t tekintették „a” szimbolista költőnek a Nyugat-nemzedék tagjai nyomán.

Napjainkra azonban csökkenni látszik jelentősége, mivel költészete kevésbé teremtett folytatható hagyományt a modernség későbbi szakaszaiban, mint Rimbaud vagy Mallarmé lírája.

Mintája Baudelaire volt, akit cikksorozatban is méltatott, de Baudelaire szimbolizmusától eltérő poétikai lehetőségeket próbált megvalósítani. Eszménye a pillanatnyi hangulatok, érzések és sejtelmek zeneiség útján való kifejezése volt. Emellett költészete a romantikához kötődött (személyiségfelfogás, beszédhelyzet és nyelvszemlélet vonatkozásában)

Az Őszi chanson Verlaine legismertebb verse, melyet Tóth Árpád fordításában szokás olvasni. Érdemes tudni azonban, hogy Tóth Árpád inkább átköltötte, mint lefordította a verset, hiszen nyelvtani értelemben nem tolmácsolja az eredeti mű tartalmát. Ehelyett a vers zeneiségét és a zeneiségben rejlő üzenetet igyekezett közvetíteni – a fájdalmas-borongós, kimondhatatlan hangulatot. Ez jogos fordítói törekvés egy olyan költemény esetében, amely nem konkrét élményt mond el, hanem egy hangulatot, egy érzést, egy benyomást (impressziót) akar megörökíteni.

Tóth Árpád fordítása talán valamivel érzelmesebb és komorabb az eredeti műnél, mégis közelebb áll a franciához, mint Szabó Lőrincé, aki a vers szó szerinti tartalmát közvetíti hívebben, a hangulatát viszont nem adja úgy vissza. (Ő a racionálisabb megközelítést választotta, nemcsak azért, mert a következő irodalomtörténeti korszak már másként értékelte Verlaine-t, hanem lelki alkata folytán is.)

A francia szimbolisták versei egyébként jól példázzák azt, hogy a versfordítás mennyire reménytelen vállalkozás, hogy egy másik nyelven milyen tökéletlenül lehet csak visszaadni egy költemény értékeit, és milyen nehéz elérni az eredeti mű színvonalát.

Ugyanakkor Tóth Árpád fordítása, ha nem is tolmácsolja híven Verlaine-t, igazi kincs a magyar költészetben. A költő zseniális fordító is volt, művét a hanghatások virtuóz megformálása jellemzi. A poétikai hatást a mély magánhangzók monotóniája és a mássalhangzók összecsengése hozza létre.

Az Őszi chanson esetében tehát nem a tartalom a fontos, nem igazán kell érteni a vers tartalmát, mert a zeneiség adja a lényegét. Ugyanakkor az értelmezésekor azért nem árt felhívni a figyelmet az eredeti francia szöveg és a magyar fordítás közti tartalmi különbségekre.

Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél…

Tóth Árpád fordítása

A vers egy nagyon összetett, többértelmű, bonyolult hangulatot, benyomást, megérzést örökít meg. Egy olyan impressziót, amely az őszhöz (az elmúlás szokványos jelképéhez) kapcsolódik. Ugyanakkor a szavak fogalmi jelentése helyett részben a képiség, de még inkább a verszene, a hangzás hordozza a vers üzenetét.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!