A műfajparódia eszközei
Petőfi a műfajok közül azért pont az eposzt gúnyolta ki, mert nem tetszett neki, hogy még a romantika idején is olyan túlzott, erőltetett igény van rá (ezt az igényt Vörösmarty elégítette ki Zalán futása című művével, s ezzel az eposzával aratta első jelentős sikerét).
Az eposzt mint műfajt Arisztotelész Poétikája óta a legmagasabb rendű műfajnak tartották, és a romantika idején is előkelő műfajnak számított. Ez azért nem tetszett Petőfinek, mert az eposz mint nagyepikai műfaj a romantika idején már nem volt poétikailag hiteles, nem volt többé időszerű (kezdte is a szerepét átvenni a regény műfaja).
Petőfi le akarta rántani a leplet egy kiüresedett, értéktelenné vált művészi nyelvhasználatról, tehát támadást indított az eposz mint műfaj ellen: munkájában félreérthetetlenül ott van a parodizálási, gúnyolódási szándék.
Direkt azért használt maga is sok szóvirágot, túldíszített stílust, körülírást, mert így akarta kifigurázni a korabeli dagályos irodalmi stílust, a cirkalmas retorikát, a bőbeszédűséget, a túlbonyolított körmondatokat.
A paródiát az alábbi eszközökkel valósította meg:
- kisszerű témát választott
Az eposzok mindig valamilyen történelmileg hiteles nagy eseményről, sorsfordító küzdelemről, fennkölt témáról szoktak szólni, ehhez képest a Petőfi eposza egy parlagian közönséges falusi történet, amelynek témája egy kocsmai verekedés, amely a kovács és a kántor szerelmi vetélkedése folytán robban ki.
Petőfi eposzának tárgya tulajdonképpen egy hatalmasra növesztett népi életkép a dolgos falusi emberek vasárnapi foglalatosságairól.
Az egy szálon futó, egyszerű cselekmény konfliktusát ugyan szerelem idézi elő, ami akár fennkölt téma is lehetne, csakhogy A helység kalapácsában nem egy tiszta szerelem, hanem egy erkölcstelen, buja, házasságtörő szerelem miatt kezdődik a verekedés. A kántor nem elég, hogy házasember, de ráadásul másnak a kedvesét akarja elszeretni.
- felhasználta az eposzi kellékeket, csak épp ellenkező előjellel
Petőfi felhasználja az összes eposzi kelléket, amelyek persze nála a gúny eszközei lesznek, pl. az állandó jelzők (szemérmetes Erzsók, szélestenyerű Fejenagy, helybeli lágyszívű kántor, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jó kedvű abrakolója, Bagarja, a béke barátja stb.) Az eposzi kellékek „lefokozásáról” még lesz szó részletesebben.
- hétköznapi, közönséges embereket választott hősnek
Már az is merő gúny, hogy ez a művet „hősköltemény”-nek nevezi (az alcíme „Hősköltemény négy énekben”). Hősei nem igazi hősök, nem fontos vagy sokra hivatott emberek, hanem a maguk vaskos realitásában ábrázolt, kisszerű falusi figurák. (A helység kalapácsa megírása előtt Petőfi Dunavecsén volt szüleinél látogatóban, állítólag innen vette a szereplőket.)
Alakjainak jelleme nem példamutató, sőt, inkább megbotránkoztat vagy nevetésre késztet minket.
A gúnyos hatás pontosan abból adódik, hogy óriási a távolság a – szándékosan túlzásba vitt – romantikus stílushatás és a realista figurák között. A sallangos kellemkedés és az otromba, hétköznapi alakok nem illenek össze, s ebből az össze nem illésből származik a Petőfi által elérni kívánt esztétikai hatás.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
