Az indulatosság, amely a verskezdésben jelen van, végigkíséri a verset, és lendületet, dinamikát ad a szövegnek. Petőfi igen erőteljes kifejezéseket, hétköznapi fordulatokat használ.
Ez az erőteljes érzelmi töltés, ez a harag és düh általában nem jellemzője az ars poetica műfajnak. De A természet vadvirága tulajdonképpen nem is annyira ars poetica, hanem inkább lírai röpirat, hiszen a költő a kritikusoknak válaszol benne, velük vitatkozik, az ő ítéletük ellen tiltakozik, és az általuk tisztelt hagyományos esztétikát utasítja el.
Tehát valami ellenében határozza meg magát és saját költészetét mint életszerű, természetes szépséget pozícionálja ebben a vitában.
A vers címében egy metafora szerepel, amely a lírai ént jeleníti meg, és amely a vers alapmotívuma.
Mit fejez ki a címben megjelenő vadvirág-metafora? Petőfi a természet vadvirágaként nevezi meg magát, de a természet vadvirága nemcsak saját magának, hanem költészetének is jelképe. Ezzel a metaforával költészeti eszményét akarja kifejezni, amely a természetes, az iskolai szabályoknak nem engedelmeskedő, „korláttalan” költészet.
Petőfi elvetette a kifinomultságot, és helyette a szép, erőteljes, természetes, a beszélt nyelvhez közel álló költői nyelvet hozott be az irodalomba. A magáénak vallott költészetfelfogás a természetes, szertelen, ösztönös, szabályokat elvető költészetet eszményíti.
A Petőfi által hozott újítás pont ellentéte az akkoriban divatos mesterkélt, élettelen, „kényes” irodalmiságnak. A költő a szabályoknak alárendelten írt verseket „üvegházak satnya sarjadékai”-nak nevezi, ellenfeleit pedig „kóficok”-nak, azaz hitvány, semmirekellő gazembereknek.
Szerinte a kényes gyomor keresi a míves, művészi szavakat („Kiknek gyönge, kényes, romlott / Gyomra mindjárt háborog”). Ezzel a kor szokásos elvárását bírálja. Ő újat hoz, s ennek tudatában van. Az iskolás szabályoktól tartózkodik, de ez nem jelenti, hogy nem tanulta a költészetet, ha nem is a poétai osztályban tanulta.
Petőfi nem volt kezdettől fogva a „természet vadvirága”. Első versei még a divatos stílust követték és megfeleltek a szabályoknak, de már akkor is érezte, hogy ez nem az ő világa. Saját korai költői magatartásával is leszámol, amikor vad, zabolátlan, a hagyományokkal nem törődő, újat akaró költőnek ábrázolja magát.
Petőfiben él egyfajta zsenitudat: szerinte az Isten teremtette őt erre a foglalkozásra, nem kellett „belé verni” a költészetet. Eredetinek, elődök nélkülinek tartja magát, s művészi adottságait, tehetségét, ízlését a természet adományának tekinti.
Nem volt teljesen igaz, hogy Petőfi nem tanult, hogy csiszolatlan, kiműveletlen tehetség lett volna, hiszen diákkorában rengeteget olvasott, tanult. A vadzseni-kép inkább csak reklámfogás volt a Pesti Divatlap szerkesztője, Vahot Imre részéről, aki kitalálta Petőfinek ezt az imázst, és minden eszközzel igyekezett reklámozni, „sztárolni” a költőt.
A vadvirág, melyet önmaga jelképének választ, nemcsak stílusának természetességét fejezi ki azzal, hogy a természetben nő, hanem azt is, hogy erőt érez magában (a vadvirág lehet szúrós is): jelezni akarja, hogy visszatámad ám, ha bántják. Ha kell, meg tudja védeni magát.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
