A verset a tűz motívuma uralja, amely teljesen végigvonul a költeményen. Számos képben megjelenik: először a pipa tüze, aztán a lány által gyújtott tűz a konyhában, majd a lány szemének tüze, végül a költő szerelmének tüze.
A tűzmotívum úgy vonul végig a versen, hogy a konkrét jelentéstől a metaforikus jelentés felé halad. Az első 2 strófában a konkrét jelentésében szerepel: a beszélő pipájához kapcsolódik (rágyújtottam, égett).
A 3. versszakban konkrét és metaforikus jelentésben is szerepel, és a szép leányhoz kapcsolódik (tüzet rakott, lobogott, szeme párja… nagy a lángja). Egyrészt a lány szemében megcsillan a tűz fénye, másrészt a szempárban lobogó tűz igézi meg a költőt. Az erőteljes rímpár is jelzi, hogy itt már a tűz motívumának metaforikus jelentése van.
Ez a metaforikus jelentés bomlik ki az utolsó versszakban, ahol ismét megjelenik a tűz motívuma konkrétan („Égő pipám kialudott”) és ellentétet alkot a zárómetaforával, amely szintén a tűzhöz kapcsolódik („Alvó szívem meggyúladott”).
A vers jellemző stíluseszköze a késleltetés és az ellentét. A késleltetés abban érhető tetten, hogy csak az utolsó versszak utolsó sora árulja el, hogy a lírai én szerelmes lett. A markáns ellentét, amire a vers épül, a kialvó pipa és a lángra lobbanó szív ellentéte.
A pipa eleinte csak ürügy a beszélőnek arra, hogy beléphessen a konyhába, ahol egy szép lányt lát. Igazán csak a csattanós befejezésben értjük meg, hogy mire kellett ez a motívum a költőnek.
Abban a korban a fiú és a lány nem ismerkedhettek olyan szabadon, mint ma: amíg nem voltak bemutatva egymásnak, addig nem szólhattak egymáshoz. Ez nemcsak a nemesi udvarokban volt így, hanem a paraszti világban is. Tehát a legénynek ürügyre volt szüksége, hogy beléphessen a konyhába, ahol a lány épp tüzet rak, és kihasználva az alkalmat belenézhessen a szemébe.
Valószínűleg hosszú vívódás után ment ki a legény a konyhába: előbb gondosan kitalálta, mi lesz az ürügy, előre megtervezte a dolgot.
Talán kamaszos módon zavarban is volt, mert tetszett neki a lány, és bátorságot kellett gyűjtenie, hogy bemenjen hozzá. A szellemes, játékos, tréfás hang ezt a zavart hivatott elleplezni.
A versben tehát a beszélő egy kis történetkét mesél el, de miről szól ez a történet? Tulajdonképpen mi történik a versben? Nem sok. Hiszen a vers elején a lírai én befordul a konyhára, és csak az utolsó versszakban történik meg az, ami a vers tulajdonképpeni „cselekménye”: hogy belép a konyhába és egymásra néznek a lánnyal.
Pont azon alapszik a vers kedélyes-humoros hatása, hogy alig történik benne valami, és ami egyáltalán történik, az csak a legnyilvánvalóbb dolog. A lírai hős előbb befordul, aztán belép a konyhába, ennyi. Ezzel kezdődik a vers („Befordultam”), ezzel végződik a vers („Én beléptem”). És persze még az is történik, hogy egymásra néznek a lánnyal. A versben tehát fontos a hiány szerepe.
A vers lényege nem ez a csekély történés, hanem a látszat és a valóság ellentéte, vagy még inkább az, ahogyan a valóság legyőzi a látszatot.
Igaz, a végén az ürügyből valóságos ok lesz, hiszen a pipa, amely eredetileg ugyan égett, az utolsó strófában kialszik, így a költőnek tényleg be kell mennie a konyhába parázsért, hogy meggyújthassa (abban az időben még nem volt gyufa). Amit eredetileg ürügynek akart használni, az valódi igazolás lesz a számára, amire hivatkozhat.
Hogy miért alszik ki a legény kezében a pipa, azt ma, a cigaretta korában talán nem értjük már pontosan. Az oka az, hogy a pipa nem parázslik magától, mint a cigaretta vagy a szivar: folyamatosan szívni kell, különben egy idő után elalszik. A legény pipája tehát azért aludt ki, mert annyira lekötötte a figyelmét a lány, hogy közben elfelejtette szívni a pipát.
Az is valószínű, hogy a lány, aki tűzrakás közben ránéz az érkezőre, nem volt elutasító a legénnyel, mivel a javában égő pipának azért kell némi idő, mire kialszik, tíz perc vagy még több. Ezt az időt a legény és a leány nyilván együtt töltötte, és mire a pipa kialudt, a fiú beleszeretett a lányba.
Petőfi tehát céltudatosan úgy építi fel a verset, hogy oda érkezzen meg, ahonnan elindult. Egyfajta körbezárt szerkezetet alkot. Felismerte ugyanis, hogy a népdal „belső ideje” és „külső időtartama” közt ellentét van, amit célszerű egy körbezárt szerkezettel fölidézni.
A Befordúltam a konyhára verselése ütemhangsúlyos, páros rímű, kétütemű nyolcas verssorokkal, tehát felező, tagoló versritmus jellemzi. A klasszikus négysoros strófákból áll.
Petőfi verseit énekelték is az emberek. Isoz Kálmán 1931-ben megjelent bibliográfiája szerint a Befordúltam a konyhára című versnek Petőfi korában tizenegy dal-feldolgozása volt! A nagyfokú zeneszerzői érdeklődés jól jelzi a mű népszerűségét. A zenei változatok közül persze a hétköznapi használatban csak egy dallam terjedt el, amely még ma is közismert magyar nóta.
