Petőfi családlírájának újszerűsége
A költő első, 1844. április 15 előtti, néhány napos dunavecsei tartózkodását két versben örökítette meg: az Egy estém otthon az egyik, a másik a Füstbement terv. A hónap végén ment haza újra, s akkor már egészen júniusig maradt családja körében. Nagy verseket írt ebben az időszakban is a szüleiről.
Családlírájában volt egy fontos újdonság: szülő-szemlélete. A szülők iránti szeretetet olyan érzelem, amely igazán csak a polgárosodás előrehaladtával lett költői téma a magyar irodalomban.
A feudális életforma nem tette lehetővé, hogy bensőséges érzelem alakuljon ki a családon belül. A nemesi családokból hiányzott az a családias közeg, az az intimitás, amelynek ihlető ereje lehetett volna, és mivel költőink többsége nemesi származású volt, a családi kör nem jelent meg témaként a magyar költészetben.
Ráadásul nemesi költőink gyakran szüleik akarata ellenére lettek a szabadabb gondolkodás hirdetői és döntöttek a költői hivatás mellett. Például Berzsenyi, Kisfaludy Károly vagy akár Eötvös József mind eltávolodtak a szüleik mentalitásától, s lettek a nemesi liberalizmus hívei a szülők konzervativizmusával szemben. Nyilvánvaló, hogy a nemzedéki harc és a szülőkkel kialakuló ellentét nem ihlette őket családi versek vagy a szülőket magasztaló költemények írására.
De a szülők iránti gyöngéd szeretet versben való kifejezése amúgy is inkább plebejus szemlélet eredménye: a nemesi szemlélet a hazát és a nemzetet magasztalja, a népi-polgári szemlélet az otthon melegét. A népdalok sem annyira a hazáról és a nemzetről szólnak, mint inkább a szűkebb hazáról, azaz a szülőföldről, a szülőházról vagy a családról. Nem véletlen tehát, hogy főleg a népi-polgári származású írók-költők gazdagították a magyar irodalmat a polgári családi idill témájával.
Az is igaz persze, hogy nemesi költőink közül sokan korán elárvultak vagy kiszakadtak a családjukból, így személyes élmény híján nem magasztalhatták a családi élet szépségét. Pl. Kölcsey alig ismerte a szüleit, Vörösmarty apja korán meghalt, Batsányi kisgyermekként elkerült otthonról stb. Ez a véletlen tényező is hozzájárult tehát ahhoz, hogy a humanista Janus Pannonius anya-versei óta nem született családi líra a magyar irodalomban.
A polgári réteg megjelenésére volt szükség, hogy ez megváltozzon. Az 1830-as és 40-es években, ahogy a polgárság megerősödött, egyre gyakoribbá vált a szolid, idilli, polgári családiság dicsérete a folyóiratokban, és a képzőművészeti alkotások is egyre gyakrabban fordultak a család témája felé. Petőfiig azonban ez a fajta líra nagyon vérszegény volt irodalmunkban.
Tehát Petőfi ezen a téren is olyasmibe vágott bele, aminek gyakorlatilag nem volt hagyománya itthon, leszámítva a népdalokban megjelenő családi étoszt, amelyben az egyszerű emberek szülő-tisztelete kapott hangot, és amely hatással volt Petőfi szülő-verseinek érzelmi alaprétegére.
Családlírája feltehetőleg azért háborította annyira fel a kortársakat, mert ahhoz, hogy versbe emelje a bor melletti családi beszélgetést, Petőfinek ezt a témát minimum egyenrangúnak kellett tekintenie a kor költészetének bevett témáival (haza sorsa stb.), sőt, magasabbrendűnek kellett tartania.
Ez valóban így volt, később meg is fogalmazta ars poeticáját: „énszerintem a költészet nem nagyúri szalon, ahová csak fölpiperézve, fényes csizmában járnak, hanem szentegyház, melybe bocskorban, sőt mezítláb is beléphetni.” Azaz Petőfi szerint nem létezik olyan téma, amely méltatlan lenne a költészethez; mindent versbe lehet szedni, amit a költő lát, érez, megszemlél, ismer: embereket, tájakat, tárgyakat.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
