Témája az állati éhség miatt történő emberi lealacsonyodás.
A vers egy irtózatos látvány leírása: a lágerből szökött francia rab iszonyatos, kínzó éhségében egy rejtekhelyre húzódva mohón, állatian makogó örömmel, fuldokolva fal egy nyers marharépát, míg az őrök rá nem találnak. A jelenet visszataszító, az irtózatot, a borzadályt az a döbbenet váltja ki, hogy a zsarnoki erőszak a megalázottságnak milyen mélységeibe képes taszítani az embert.
Pilinszky úgy láttatja a szerencsétlen francia foglyot, mint akinek már fizikai-biológiai értelemben sincs emberi személyisége: nemcsak mentálisan, de testileg is széthull, az „egymás ellen keserülő szervek” harcává válik.
A lírai én intenzív részvéttel, tehetetlenül szemléli a szenvedő rabot.
Kifejezőeszközök: metafora, ellentét, megszemélyesítés, ismétlés, fokozás, költői kérdés, felkiáltás, nyers, naturalisztikus kifejezések
Pilinszky fontos költői eszköze az ellentétek végletes szétfeszítése, polarizálása, valamit azonnali, egyidejű egybejátszása, összeforrasztása: „undorral és gyönyörrel”, „a boldogok és boldogtalanok”, „vad gyönyöre és gyötrelme alatt”. A fogoly evésében az éhezés és a szenvedés a szöges ellentétüket, a gyönyört és a megelégülést is magukban hordozzák.
Hasonlóképpen a vers két szereplője, a szenvedő fogoly és az őt megfigyelő lírai én is két személy, ugyanakkor egy és ugyanaz is.
Fő motívum a fogoly – az ember okozta szenvedés általános jelképe, az örök szenvedést megtestesítő egyedi szenvedő.
Megnyilvánul benne Pilinszky világlátása: látványt és lényeget, egyedit és általánost, pillanatnyit és örökkévalót egyszerre lát meg és mond ki. A lényeget és a jelenséget nem választja ketté, nem rangsorolja. Az éhség a fogolyban jelenik meg, a fogoly maga az éhség.
Forma: a Francia fogoly hat, egyenként nyolcsoros strófából áll.
A versnek epikus váza van, folyamatot vázol fel, események egymásra következését adja elő.
Beszédhelyzet: a lírai én az emlékezés helyzetéből beszél, újra szemlélője lesz a régi látványnak. A francia foglyot mindvégig a beszélő nézőpontjából látjuk, így az éhező rab nem önmagában, hanem az őt néző lírai én érzelmi reakciójának fénytörésében jelenik meg. De a beszélő sem önálló szubjektum, hiszen minden megnyilatkozása érzelmi válasz az iszonyú látványra.
Alany és tárgy tehát egymásra van utalva, egymás nélkül nem létezik. A beszélő nem pusztán leírja a tárgyat, nem egyszerűen hozzáfűzi a tárgy kiváltotta érzelmeit, hanem látvány és szemlélő kölcsönös, szétválaszthatatlan kapcsolata válik érzékelhetővé.
A lírai én nem is pusztán szemléli a francia foglyot: szemlélése olyan aktív, belehelyezkedő figyelemmel történik, hogy már nem kívülről és nem objektíven látja őt. Ez a fajta figyelem már részvétel a másik ember szenvedésében. Így a vers se nem leíró, se nem vallomásos, se nem tárgyi, se nem alanyi.
Azonban a megfigyelő nem mozdulhat ki a szemlélő pozícióból, így a francia fogollyal, személete tárgyával létrejövő kapcsolata nem válhat cselekvővé. A beszélőnek a fogoly szenvedésében való részvétele a puszta jelenlét, a mozdulatlan figyelem által történik. Ugyanakkor a beszélő részvéte, együttérzése nem gyengéd képekben van kifejezve, hanem a látvány analitikus tárgyilagossággal való leírásában.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
