A cím témajelölő, egy személyt és egy eseményt nevez meg, állít a vers középpontjába. A fogoly az örök szenvedést megtestesítő egyedi szenvedőként jelenik meg. A vers eredetileg Csak azt feledném címen jelent meg (a versben megjelenő egyik szószerkezetet nyomatékosította a cím).
A Francia fogoly 2 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-3. versszak) középpontjában a fogoly alakja áll. Az első mondat a vers alapmondata: „Csak azt feledném, azt a franciát…”, ez a mondat a vers dinamikai erőközpontja, ez szervezi a látvány leírását egészen a 4. strófa végéig.
Ez az óhajtó modalitású, utalószós főmondat mindennél forróbb, hevesebb vágyat fejez ki. A beszélő felejteni szeretné a látványt, de nem tudja. A kényszeresen, rögeszmésen visszatérő tárgyeset, mellyel a fogoly testrészeit megnevezi („csak azt a testet, reszkető lapockát…”) minduntalan visszakapcsol az első sorhoz, s jelzi a felejtés lehetetlenségét.
A lírai én kegyetlen tárgyilagossággal, nyers, naturalisztikus részletességgel írja le az éhezőt. Először apró mozzanatokra, elemeire bontja az evés folyamatát. A fiziológiailag is lehetetlen evés azt érzékelteti, hogy a végsőkig kiéhezett ember nem képes megenni a szilárd táplálékot.
Majd darabokra hullik szét maga a személyiség is. A testrészek megszemélyesítésekben önállósulnak – reszkető lapocka, csupa bőr és csupa csont kéz, tenyér, száj, suta láb, stb. –, és állati falánksággal harcolnak külön-külön az evésért. A testrészek mind enni próbálnak, reménytelenül és dühödten.
A látvány kegyetlensége az emberi egység felbomlását, kényszerű lealacsonyodását érzékelteti. Az éhező fogoly szenvedése szimbolikus értelművé, a metafizikai botrány kifejezőjévé válik.
A 2. egység (4-6. versszak) a beszélő érzelmi megnyilvánulásait állítja előtérbe. A tehetetlen részvét, az együttérzés gyötrő lelkiismeret-furdaláshoz vezet. A szemlélő maga is áldozattá lesz („Belőlem él!”).
A zárlatban az éhség „halhatatlanná” nő, az éhen pusztult emberi lény egykori kínja szimbolikussá válik. Az öngyötrés, a lelkiismeret-furdalás folyamatában a lírai én áldozatul esik a szenvedőnek, akin nem segíthetett. A hétköznapi életben mélyen a tudattalanba temetett érzéseket tárnak fel a záró sorok, a legvégső konklúzióig, megrendítő sorsösszegzésig, egzisztenciális tanulságig vezetve el.
Pilinszky sokszor vallott arról, hogy a háború leplezte le igazán újra, hogy mi is az éhség, a szomjúság, a hideg, a testi kín. Lírája az elemi, őseredeti szükségletekhez, a racionalitás és az intellektualitás előtti egzisztenciális tényekhez tér vissza.
A versnek nincs magasabb mondanivalója, mint az éhség, nincs magasabb lényege, mint az éhező bemutatása, aki végső kínjában már „ezt-azt, önmagát” s a beszélő szívét falná fel, ösztönösen és öntudatlanul.
Az alaktalan gyötrelmen, a tehetetlen együttérzésen csupán a formai fegyelmezettség lesz úrrá.
A Francia fogoly verselése időmértékes, ötös és ötödfeles jambikus lejtésű sorokból áll. Rímek: keresztrím. Tökéletes művészi megformálás jellemzi.
