Írói eszközök: többnyire a szöveg megalkotottságát, irodalmi voltát, kitaláltságát (fikcionalitását) hangsúlyozzák. Hasonló alkotásmódot Cervantes Don Quijote c. regényében találunk.
- eposzi kellékek alkalmazása (ironikusan). – Puskin huncut játékot űz a műfajjal: a nagy klasszikus eposzok hagyományainak megfelelően „in medias res” (a közepébe vágva) indítja a történetet. A mű egy monológgal, a beteg nagybátyjához trojkán utazó Anyegin dohogásával kezdődik, az író csak ezután beszéli el a főhős neveltetését és ifjúkorát.
A hagyományosan az eposzok elején található segélykérés (invokáció) és tárgymegjelölés (propozíció) a 7. fejezet végére kerül az Anyeginben, és ott is ironikus élt kap. Az elején ugyan elmaradt, de Puskin úgymond pótolja a hiányt a 7. fejezet utolsó versszakában: „De állj! Pótolni visszatérek: / Ifjú barátról szól az ének, Leír szeszélyt, hóbortokat, / Áldd meg munkálkodásomat, / Eposz Múzsája, buzgalommal! / Adj egy botot, mely hűn vezet, / Kerüljek tévelygéseket. / Így. Késő invocatiómmal, / Tisztelve klasszikus szabályt, / A vállamról a súly levált.”
A 7. fejezetbe beszúrt tárgymegjelölés elvesztve eredeti funkcióját csak nyomatékot ad annak, amit az olvasó már amúgy is tud, hogy miről szól a mű: ifjú barát, szeszély, hóbort – azaz nem eposzba illő témáról.
- tudós kommentárok beleszövése a regénybe. – Puskin kommentálja saját szövegét, pl. elmondja, hogy nem ért egyet a korabeli puristákkal (nyelvtisztítókkal), akik szerint nem szabad idegen szavakat használni (az orosz nyelvújítás során is voltak nyelvészeti harcok, és az egyik tábor a hagyományos orosz nyelv használatát támogatta). Puskin szereti pl. a gallicizmusokat (francia jövevényszavakat, pl. pantalon, gilet, frac – ezeknek akkor még nem volt orosz megfelelőjük). Ironikusan bocsánatot is kér az orosz Akadémia elnökétől az idegen szavak használata miatt.
- ellentmondások a szövegben. – Puskin szándékosan ellentmondásokat hagy a mű szövegében, hogy legyen dolguk a kritikusoknak, cenzoroknak. Az I. fejezet 60. versszakának tanúsága szerint ez tudatos megoldás a részéről: „Ellentmondás egész halom van, / De én jogtisztelő vagyok / S a cenzúrának is hagyok”. Ilyen ellentmondás pl. hogy egyszer azt írja, Tatjána levelét ő, az elbeszélő őrzi, máshol azt, hogy a levél Anyegin birtokában maradt. Egyik szöveghelyen méltatja Tatjána orosz lelkét, máshol azt írja, Tatjána nem beszéli az orosz nyelvet.
- töredezettség, töredékesség. – Puskin szándékosan töredezett művet alkotott, pl. sok strófát kihagyott, melyeket csak sorszám jelez, más helyen több sor vagy akár az egész versszak kipontozva marad (a pontozás szintén a „hiányzó” strófákat jelzi). A hiányokat Puskin lábjegyzetei se töltik ki minden esetben, így nem mindig kapunk utalásokat a hiányzó strófák tartalmára.
A szándékolt töredékesség a romantika jellemző vonása. Puskinnál arra hívja fel a figyelmet, hogy az irodalmi műben megformált emberi sorsok a való élethez képest szükségszerűen töredékesek. Magában a műben se érvényesül maradéktalanul a romantikus teljességeszmény.
- befejezetlenség, lezáratlanság. – Puskin lezáratlanul fejezi be a történetet (a cselekményszálak nincsenek elvarrva). A klasszicistákkal száll szembe, amikor semmibe veszi a kerek kompozícióra vonatkozó klasszicista szabályt, és szándékosan nem fejezi be a művét.
Anyegint abban a kellemetlen helyzetben hagyja ott, amikor villámsújtottan áll, miután Tatjána visszautasította, a férj pedig belép a szobába. Ezzel nyitva hagyja a szerelmi kapcsolat sorsát és Anyegin további sorsát is.
- jegyzetapparátus. – Puskin jegyzetekben utal a korabeli eseményekre, az adott szövegrész megírásának körülményeire, életrajzi vonatkozásaira vagy irodalmi kapcsolataira. A jegyzetek folyton megszakítják az olvasás folyamatát, ezáltal fokozva a töredezettség érzetét, és minduntalan emlékeztetik az olvasót arra, hogy irodalmi művel van dolga, egy alkotással, aminek szerzője van, keletkezési körülményei vannak stb. Ezzel is felhívja a figyelmet Puskin a megalkotottságra.
Helyenként a lábjegyzet hangja és témája felül is írja az adott szöveghely hangvételét és témáját. Például az 50. strófában az elbeszélő lelkes szózatot zeng egy patetikus témáról („Várlak szabadság drága napja! / Jössz-e? Mikor jössz? – kérdezem”), és ehhez egy banális, földhözragadt lábjegyzet társul („Ezt Odesszában írtam”). A széttartásból fakadó irónia felülírja az elbeszélői hang pátoszát.
- öntükröző jelleg. – Az elbeszélő reflektál az alkotási folyamatra (történetformálásra, hősteremtésre), ami tovább hangsúlyozza a megalkotottságot. Példák: „Regényem ezzel kezdtem el” (I. fejezet 52. versszak), „Először én oltom regénybe / Itt ezt az egyszerű nevet” (II. fejezet 24. versszak).
Az öntükröző jelleg az író és az olvasó viszonyára is kiterjed, amit Puskin ironikusan szemlél: „Az ősz csikorgó fagyba fordul, / A dér ezüstös takaró… / (Most azt várod rímemre: zordul; / Itt van, ni, kapd el, olvasó!”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
