Sütő – szemben az évezredek óta bevett gyakorlattal – nem eszményíti hőseit, mindkettejüket megfosztja a hibátlan tragikus nagyságtól. A hagyományos tragikus hős az elveiért kiállva önként vállalja a halált, ha az elkerülhetetlen. Ezzel szemben Szervét nem akarja vállalni a halált, mert fél a máglyától. Kálvin pedig egyrészt erkölcsileg vereséget szenved, másrészt eszközzé válik Fárel kezében.
Kálvin is, Szervét is kényszerből vállalják sorsukat – ez tehát nem önként választott küldetés, hiszen kiszolgáltatottságból fakad. Mindketten inkább csak küszködnek, mint harcolnak. Az egyik csak látszólag ura Genfnek, a másik meg az emelt fővel való elbukás helyett retteg és könyörög az életéért, és még a művét is Kálvinnak adná, csak ne kelljen meghalnia.
Ez egészen másfajta katarzist eredményez, mint amit a tragédiákban megszoktunk.
A dráma végjátéka nem hoz katartikus megnyugvást. Kálvin is, Szervét is elveszít valamit a küzdelem során. Kálvin a jobbik énjét, fiatalkori nyitottságát és toleranciáját veszíti el, Szervét az életét.
Így tölti meg Sütő András a katarzis klasszikus fogalmát 20. századi tartalommal.
A szerző nem alkot véleményt egyik hőséről sem, egyiket se ítéli el. Az igazság a helyzettől függ, Kálvin és Szervét megítélése pedig attól függ, milyen szempontból nézzük a tevékenységüket. Így lényegében a befogadó dönti el, hogy mit gondoljon róluk.
Sütő nem nyilvánít ki semmilyen értékítéletet, hanem ránk bízza, hogy válasszunk – átengedi a döntési lehetőséget, ezáltal szellemi szabadsággal ajándékoz meg minket.
Üzenet: szellem és hatalom kibékíthetetlenségéről és az erkölcsi helytállásról szól a mű. Ha már semmire nincs esély, akkor is vállalni kell a meggyőződésünket és csinálni kell a feladatunkat.
Szervét nézőpontjából az a tanulság, hogy az igazságot nem elég felismerni, érvényre is kell tudni juttatni. Mert a dogmatikus fanatizmus érvényre juttatja magát, míg a szabad gondolkodás, a termékeny szkepszis nem tud érvényesülni a vakhit és a zsarnoki hatalom ellenében. Szervét pusztulásában saját személyiségének (álmodozásának, politikai tudatlanságának) is része van.
Kálvin esetéből pedig az világlik ki, hogy nemcsak a hatalom által eltiport ember sorsa tragikus, hanem a hatalom birtokosa is megszenvedi a kényszerű döntéseket, amiket hoznia kell. A reformáció megvédése érdekében Kálvin gondolkodóból dogmatikus ideológus, forradalmárból zsarnok lett. Ezzel nemcsak Szervét életét, hanem saját jobbik énjét is feláldozta – mindkettő sok szenvedéssel járt.
Kálvin és Szervét sorsa azt példázza, hogy sem a kételyeket nem tűrő dogmatizmus, sem a tisztánlátás, éberség nélküli illuzionizmus nem járható út az emberiség számára.
Fogadtatás: a kritika elismeréssel fogadta a drámát, és ikerdarabja (az Egy lócsiszár virágvasárnapja) fölé helyezte. Sokan megértették a társadalmi és rendszerellenes áthallásokat, és emiatt ünnepelték a darabot.
A kolozsvári kálvinista teológusok azonban nehezményezték, hogy Kálvin zsarnokként van ábrázolva. Vita kezdődött, melynek során tisztázódott, hogy a darab nem hamisítja meg Kálvin tetteinek motivációját, és történelemformáló tevékenységét is hitelesen mutatja be.
Kálvin és Szervét megítélése: a Sütő által feldolgozott történelmi esemény, Szervét Genfbe érkezése, pere és a halálos ítélet megszületése, majd a máglyahalál a történészi szakmunkákban sok homályos mozzanatot tartalmaz.
A korabeli források alapján nem lehetséges minden kétséget kizáróan kideríteni, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét halálában és mennyi morális felelősség terheli. Tehát Sütő egy olyan konfliktus újragondolására vállalkozott, amelyről a történettudomány berkeiben is megoszlanak a vélemények.
Mindenesetre a máglya helyén, amelyen Szervétet megégették, ma engesztelő emlékmű áll – vagyis az utókor a lelkiismereti szabadság jegyében elismerte a tévedést.
Természetes, hogy a két vallási felekezet, a reformátusok és az unitáriusok, valamint az egyháztörténeti munkák az alapító atyák iránti tiszteletből fakadóan elfogultan ítélik meg Kálvint és Szervétet.
Az unitáriusok Szervét önfeláldozását, mártíromságát hangsúlyozzák, melyet Krisztus szenvedéstörténetével állítanak párhuzamba. A reformátusok azzal érvelnek, hogy az ítélet jogszerű volt, és Kálvinnak amúgy sem állt módjában befolyásolni a genfi jogi procedúrát, tehát igyekeznek felmenteni Kálvint a felelősség alól.
Sütő András református hagyományok között nevelkedett, édesanyja Kálvint egyenesen „a mi Jánosunk”-nak tekintette, ennek ellenére a dráma nem a református narratívát tükrözi.
Sütő a drámában úgy mutatja be a konfliktust, hogy nem áll egyik oldalra sem. Az unitáriusok és a reformátusok narratíváját egyenrangúként kezeli, és a vitát eldöntetlennek tartja. Szervétet is és Kálvint is nagyformátumú hősként jeleníti meg, de egyiküket se tekinti hibátlannak.
Végeredményben azt lehet mondani, hogy a műben Kálvin tragikuma mélyebb, Szervét igazsága nagyobb.
Szervét nem sérti meg barátságukat, és amikor ír, nem Kálvin ellen ír, hanem lelkiismereti szükségletét elégíti ki. Ezzel szemben Kálvin, bár sajnálja Szervétet, és a darab elején félti, majd szánja is, kegyetlenül megsérti a barátságukat, amikor feláldozza barátját a hatalom kényszerében.
Rövid távon értelmetlenül áldozza fel, hiszen Genf a drámavilágban iszonyatos, így nem érzékelhető Kálvin eszméinek társadalmi hasznossága, sem érveinek nagyobb súlya.
Ugyanakkor hosszú távon az ilyen tetteket (a részt feláldozza az egészért) bizonyos értelemben igazolta a történelem (a nemtelen eszközökkel, de hatásosan védett reformáció fennmaradt). Azonban a darabon kívüli érvekkel (történelem későbbi alakulása) nem lehet Kálvin igazságát Szervét igazsága fölé emelni.
A drámában a szabadon gondolkodó szellem elbukik a dogmatikus nézetet erőltető hatalommal szemben, de ez nem jelenti a hatalom igazságát. Kálvin felmentése a felelősség alól azt jelentené, hogy a történelemben elkövetett sok szörnyű és embertelen cselekedetet igazolni lehet azzal, hogy a körülmények kényszerítették ki.
Sütő más műveiben is küzd a hatalmi vagy bármiféle kizárólagosság ellen, és a Csillag a máglyán esetében is – a szerző szándékától függetlenül – a darab logikájából az következik, hogy Kálvint kell elítélnünk (aki erkölcsileg semmisül meg, míg Szervét fizikailag).
Felhasznált források:
Pethőné-Nagy Csilla: Irodalom tankönyv 12. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008)
„A fű elhajlik a szélben, és megmarad” (Sütő Andrásra emlékezve)
Elek Tibor: Élő erdélyi klasszikusok
Görömbei András: Csillag a máglyán (Tiszatáj-cikk, 1985)
