A szentimentalizmus főbb alkotói
A szentimentalizmus Angliából indult el a moralista lapok hatására, majd végigvonult egész Európán. A szentimentális regény legnevezetesebb külföldi képviselői:
- az angol Samuel Richardson (akinek Pamelájában először találkozunk a szentimentalizmus által kedvelt naplóformával),
- a francia Jean-Jacques Rousseau,
- a német Christian Fürchtegott Gellert, a fiatal Johann Wolfgang Goethe és a hazánkban igencsak kedvelt Gessner (továbbá: Klopstock, Hölty, Voss, M. Claudius stb.).
Ezek az írók a szív jogát hirdették, műveik tele voltak érzelgéssel és ömlengésekkel. A költészetben a szentimentalizmus hatását tükrözi pl. Goethe Vándor éji dala c. verse (1783).
A szentimentalizmus társadalmi háttere
A szentimentalizmus a polgárság érzelmi lázadása volt a fennálló társadalmi rend ellen. Egyfajta válsághangulat tükröződik benne, amely abból fakadt, hogy az egyén összeütközésbe került a szokásokkal és a társadalom intézményeivel, és tehetetlennek bizonyult velük szemben.
Az irányzat a felvilágosodáson belül, annak humanista eszméiből táplálkozva lépett fel, s az arisztokrácia felületes galantériája elleni tiltakozást és az egyszerű emberek tiszta erkölcsisége iránti rokonszenvet fejezte ki.
A szentimentalizmus a polgárság modern erkölcsi eszményeinek érvényesítését tűzte ki célul. Tiltakozik az emberi kapcsolatokat megmérgező érdekházasság ellen, melyet erkölcstelennek tart, az érzelmek szabadságát, a szabad párválasztást hirdeti.
A szentimentális írók rendszerint fiatal hősök tragikus bukását ábrázolják, mégpedig nem az egyéniségben gyökerező alkati okok, hanem társadalmi tényezők miatt. Például a szerelmek beteljesülését a származás, a társadalmi-vagyoni különbségek akadályozzák.
Erőteljes társadalomkritika jellemzi pl. Rousseau Vallomásait, amely a polgári individualizmus és jellemábrázolás új fejezetét nyitotta meg. Sikerét magyarázza, hogy általános életérzés kapott benne irodalmi kifejeződést.
A szentimentális regény
A regény kánonja, műfaji szabályai ekkor még kialakulatlanok voltak, ezért ez a műfaj nagy szabadságot tett lehetővé az alkotó számára. Ez az oka annak, hogy az új törekvések kifejezésére a regény volt a legalkalmasabb műfaj.
Mivel a szentimentalizmus érdeklődésének középpontjában az egyéniség belső érzelmi világa állt, előtérbe került a személyesség, ami a lélekrajz és a vallomásosság igényét vonta maga után.
Így az irányzat legfontosabb műfaja az énregény, vallomásregény lett, amely napló-és a levélformában íródik. A fiktív napló-és a levélforma a bensőséges érzelemvilág kifejezésére szolgál pl. Richardson, Sterne, Goldsmith, Goethe műveiben. Az E/1. személyű előadásmód mélyre ható önelemzést tesz lehetővé, az író belülről tudja ábrázolni a szereplő lelkiállapotát.
A szentimentális regény a 18. század második felében terjedt el. Az érzelmek tehetetlen vergődését részletező, rendszerint szegényes cselekményű regény, melyben a hangsúly a lélekrajzra, a szereplők érzelmeinek minél árnyaltabb és elmélyültebb ábrázolására helyeződik. Legjellegzetesebb témája egy-egy társadalmi okokból reménytelen szerelem története.
A szentimentális regény elszakad az antik kultúrától és a kiemelkedő hősök kultuszától. Szereplői átlagos, mindennapi emberek, a cselekmény mindennapi történet. Sikerét is ennek köszönheti: a polgári réteg (amely egyre szélesebb olvasóközönséget jelentett) magára ismert benne. A másik ok, hogy ezek a művek klasszicista (antik) műveltség nélkül is élvezhetők voltak.
A szenvedélyes, gyakran sérülékeny vagy sérült lelkű hősök és hősnők érzelemvilága rendkívül gazdag, de cselekvésképtelenek, csak szenvedni és lemondani tudnak. Nem képesek harcolni a boldogságuk útjában álló akadályok ellen, ezért lassan elsorvadnak, elpusztulnak.
A világirodalom leghíresebb szentimentális regényei: Richardson: Pamela, Clarissa, Rousseau: Új Héloïse, Goethe: Az ifjú Werther szenvedései.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
