A magyar szentimentalizmus
A szentimentalizmus Magyarországon 1780 és 1800 között jelentkezett, a magyar irodalomba német közvetítéssel került be. Részint az eredeti angol, francia és német művek, de főleg fordítások és szabad átdolgozások formájában jelent meg.
A szentimentális próza első magyar képviselői Barczafalvi Szabó Dávid Szigvárt (1787) és Kazinczy Ferenc Bácsmegyey keservei (1789) c. műve. Ez utóbbi az első énregény is a magyar irodalomban, a második Kármán József: Fanni hagyományai, és utána következnek: Kisfaludy Sándor: Egy szerető szív története (kézirat), Vitkovics Mihály: Regényes levelek (kézirat), Eötvös József: A karthausi.
A magyar prózában a szentimentalizmus legjelesebb alkotója Kármán József, aki Fanni hagyományai c. levélregényében a nagy európai példákhoz kapcsolódó, témában, felépítésben és stílusban egyaránt jellegzetes szentimentális művet alkotott.
A szentimentális regény csupa érzelgés, panasz és zokogás. Hangvételére és gondolatmenetére jellemző pl. a Fanni hagyományai XIII. részének következő pár sora: „Ily édesen szenvedni; szomorkodni, anélkül, hogy tudnád – miért?… az egyedülvalóságot jobban kedvelni minden mulatságnál! örömest magánosan lenni a virágos tavaknál, a kőszálakon és a homályos erdőségben, minden gyönyörűséget csak a kies természetből szívni; vagy csak egyetlen léleknek társaságát kívánni, akinek ezt mind megmondhatnád és aki mind elfogadná… Micsoda, óh micsoda állapot ez? Itt olvadnak egybe a menny gyönyörűségei a kínok helye’ gyötrelmeivel…”
A regény reflexiókban is gazdag: „Szükséges az embernek az ember. – Nem élt az, aki szeretet nélkül élt. – Az ember az embernek legfőbb ellensége. – Nincs oly tiszta öröm, melyet keserűvé nem tesznek. – A szerelem jó, de a vak szerelem veszedelmes” stb. Rousseau hatása alatt Kármán először fest a magyar irodalomban természeti képeket, melyeket szintén Rousseau hatása alatt Kisfaludy Sándor lírájában újból megtalálunk.
Irodalmunkban Kármán mellett Dayka Gábor volt a legjellegzetesebben szentimentális író, ugyanakkor a szentimentalizmus egyes elemeit a kor legtöbb írójának munkásságában megtalálhatjuk.
A szentimentalizmus költészetünkben is jelentkezett, egyrészt olyan költők műveiben, akiket alkalmi lelki válságuk alkalmassá tett erre (pl. Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Verseghy Ferenc), másrészt olyanoknál, akiknek számára a szentimentalizmus tartós alkotói állapotot jelentett és valamely pályaszakaszukat meghatározta (pl. Kazinczy Ferenc, aki fiatalkorában a klasszicizmus és a szentimentalizmus összeegyeztetésére törekedett, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc).
A magyar költészetben az egyik legismertebb vers, amelyben érvényesül a szentimentalizmus hatása, Csokonai A Reményhez c. költeménye. Szentimentális sajátosság, hogy a szerelmi csalódás túlzott következményeket von maga után, a lírai én valósággal elmerül saját szenvedésében.
„Hagyj el, óh Reménység! / Hagyj el engemet; / Mert ez a keménység / Úgyis eltemet. / Érzem: e kétségbe / Volt erőm elhágy, / Fáradt lelkem égbe, / Testem főldbe vágy. / Nékem már a rét hímetlen, / A mező kisűlt, / A zengő liget kietlen, / A nap éjre dűlt. / Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!”
A szentimentalizmus a műnemek közül a lírát, a műfajok közül az elégiát helyezte előtérbe (pl. Csokonai: A Magánossághoz). Hatása jelentkezik a 19. század eleji érzékeny dal-és balladaköltészetünkben, sőt még Petőfi költészetében is találunk szentimentális közhelyekre épülő versciklust (Cipruslombok Etelke sírjáról).
Divat volt még az ún. temetői költészet vagy sírköltészet (a magányos, a világtól elidegenedett ember a temetőben sírja el panaszát a hold fénye mellett).
A szentimentalizmus jelentősége
A szentimentalizmus a lélek-és természetábrázolás elmélyítésével, az érzelmi telítettségű stílusformák kialakításával jelentősen előbbre vitte az irodalmi fejlődést, és egyes vonásaival már a romantika térhódítását készítette elő.
