Írói eszközök: legfontosabb a túlzás (ez adja a novella tragikomikus színezetét) – példák a túlzásra:
- színházi élmény képtelen eltúlzása („Gyönyörködött és a földi boldogság csúcspontján érezte magát.”) – humoros hatást kelt
- Csehov túl sokszor indítja bocsánatkérésre főhősét (ezzel szolgalelkűségét érzékelteti)
- a vétség nincs arányban a következménnyel (túl súlyos büntetés a halál egy ilyen apróságért).
A szóismétlés az irónia eszköze pl. az első mondatban: „Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov…”
További példák az iróniára:
- az elbeszélő megszakítja a történetet, hogy közbeiktasson egy elmélkedést a „hirtelen”, „váratlan meglepetésekről”, aztán kiderül, hogy ez a „váratlan”, „hirtelen” fordulat egy tüsszentés
- az elbeszélő úgy mentegeti Cservjakov hapciját, mintha súlyos kihágás volna, ami valami módon összefügg a társadalmi ranggal („Tüsszent a paraszt, tüsszent a rendőrkapitány, sőt némelykor a valóságos titkos tanácsos is.”)
Előadásmód: az elbeszélő nem „mindentudó” elbeszélő. Az író nem ábrázol közvetlenül, nincs írói beavatkozás, véleménynyilvánítás, Csehov soha nem ad tanácsokat, soha nem magyaráz. Emiatt mondjuk, hogy ő a dolgok elhallgatásának, a ki nem mondott szavaknak a művésze.
A szövegben két helyen is kiszól az olvasóhoz. A „hirtelen” utáni részben Csehov megszólal: „Amint tetszik látni, tüsszentett.” Ez a mondat az olvasóhoz szól. Aztán többször nem használja ezt a hangot, nem veszi ilyen személyesre a figurát, hanem csak a háttérből mesél, személytelenül, beleolvadva a történetbe.
Az elbeszélő háttérbe húzódása következtében a szereplők beszédesebbekké, nyíltabbakká válnak, így az olvasó közelebb kerülhet hozzájuk, jobban megérti őket. A szereplők túl sokat beszélnek, a narrátor túl keveset.
Jellemek: Csehovnál hiányzik a külső és belső jellemzés. Nem mutatja be a szereplők külsejét, nem írja le lelkiállapotukat (ez a tetteikből vagy párbeszédeikből derül ki).
Szereplői csinovnyikok, akik tipikus kisemberek: átlagosak, szürkék, életük unalmas, egyhangú, eseménytelen (nem történik velük semmi). Észrevétlenek, magányosak, tétovák, mind a saját lelkivilágukba zárkóznak, ezért egyedül maradnak szorongásaikkal, homályos vágyaikkal.
Csehov nem olyan szenvtelenül, hűvös tárgyilagossággal nézi szenvedő hőseit, mint Flaubert. Látásmódja ironikus, groteszk, de a részvét, a szánalom hangja is megszólal műveiben.
Ivan Dmitrics Cservjakov: a főszereplő, egyszerű hivatalnok, hagyatéki végrehajtó. Neve beszélő név, a „cservjak” oroszul férget jelent. Sajátosan leszűkített világban él, amelyben jól érzi magát, megelégedett.
Nem él olyan szűkösen, mint Gogol A köpönyeg c. novellájának főhőse, nem kényszerül olyan nevetséges takarékoskodásra. Keres annyit, hogy meg tudott nősülni, sőt még azt is megengedheti magának, hogy időnként színházba menjen.
Cservjakov egy megnyomorított lelkű ember, akit szolgaságra, alázatra neveltek. Ezért irracionális mértékű bűntudat ébred benne, amiért egy tábornoki rangban levő államtanácsos kopasz tarkójára tüsszent. Ez az ártatlan dolog szörnyű bűnné terebélyesedik a számára, amire az sem mentség, hogy akaratlanul követte el.
A sértett fél egy kézlegyintéssel elintézi az ügyet, de Cservjakov bűntudata ettől nem csitul el. Nem éli túl azt a szégyent, hogy egy magasabb állású személynek okozott kellemetlenséget és haragját magára vonta.
Óriási bűntudata indokolatlan, hiszen nem vétkes. Csak tüsszentett egyet, tüsszenteni sehol senkinek nem tilos, nem sérti a fennálló közrendet, nem törvényellenes és nem ütközik erkölcsi szabályba sem. Cservjakov mégis szenved miatta – van lelke, ezért érezzük tragikusnak a befejezést.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
