A vers hangulata keserű, kiábrándult, elégikus. Csendes mélabút áraszt (különösen a „bíbelek” szónak van sajátos érzelmi töltése: lassú, nyugodt, aprólékos és egykedvű foglalatoskodást jelent).
A vers gondolatmenete az egyeditől az általános, a konkréttól az elvont felé halad.
Szerkezete 4 egységből áll:
Az 1. egység (1. versszak) a kertészkedő lírai hőst jeleníti meg, tehát egy reális szituációval indul a vers. Személyesség, szemlélődés jellemzi, az egyes szám első személyben megnyilatkozó lírai én áll a középpontban.
A 2. egység (2-4. versszak) a vers központi része, amely a költemény epikus részét adja elő: a szomszédban meghalt egy fiatalasszony, akinek férje épp a koporsót ácsolja. Síró árvájukat a cselédlány megveri. Ezt a részt elmélkedés és részvét jellemzi. (A halott anya a halott nemzet jelképe.)
A 3. egység (5. versszak) visszavonja a részvétet, és megbomlik a kertészkedés idillje is (a kertészkedő lírai én a fák sebeit kötözi be). A látvány leírása elmélkedésbe megy át: a költő azon morfondírozik, hogy milyen érzéketlen, közönyös a világ.
A 4. egység (6-7. versszak) egy általánosító, filozófiai zárlat, létértelmezés, amelyben keserű irónia szólal meg. A költő a bemutatott egyedi esetből általánosítva keserű ítéletet mond az eltorzult világról, az elembertelenedett emberiségről és egyúttal önmagáról is.
Egy másik felosztás szerint az 1. és az 5. versszak keretversszakok, amelyek egy látványt leíró részt zárnak közre, és ez a leíró rész eltér a vers végétől, amely elmélkedő rész. Eszerint a vers 2 nagy szerkezeti egységre bontható fel:
Az 1. egység (1-4. strófa) egy leíró rész, melyben a kert egy védett, zárt, idilli világként jelenik meg, de a lírai én nem saját kertjét szemléli, hanem a kertjén túli világot. A kertészkedés idillje akkor bomlik meg és válik viszonylagossá, amikor a szemlélődő én szembesül a szomszéd háznál látott halál tényével.
A 2. egység (5-7. strófa) egy elmélkedő rész, amely azokat a gondolatokat fogalmazza meg, amelyeket az eddig leírt látvány kivált a kertjében dolgozgató lírai énből, aki most már önmagát is vizsgálva elmélkedik.
Nézzük meg részletesebben!
Tehát a vers úgy indul, hogy mindjárt a lírai énre terelődik a figyelem, aki magányosan dolgozgat a kertjében: „Kertészkedem mélán, nyugodtan, / Gyümölcsfáim közt bíbelek”.
Érdekes, hogy Arany ezzel a nyugodt, kiegyensúlyozott képpel nyit: a kertészkedő ember tökéletes harmóniában, gondtalanul dolgozgat. Ezt olvasva egész mást várunk a verstől, mint ami végül következik. A kertészkedés eredményeként ugyanis a kert rendezett, tiszta, világos hely lesz, a versben azonban egyáltalán nem ez a rendezett állapot jelenik meg.
A kert mint motívum eredete a bibliai Édenkert, amely egy gondozott, rendezett, tökéletes és harmonikus terület. A kertészkedő ember is azért ápolja a kertet, mert a harmóniát, a szépséget akarja életben tartani. Azonkívül a növények gondozásával magát az életet gondozza a kertész.
A kertészkedő lírai én először szemlélődik, gondolkodik, elmélyed, később pedig következtetéseket fogalmaz meg. Érdemes megnéznünk, hogyan történik ez a szemlélődés a versben!
A kertészkedés alapjában véve egy kellemes tevékenység, amely közben az ember fütyörészni, dalolni szokott. Naplójában Arany is leírja, hogy apja mindig dalolt kertészkedés közben, anyja pedig beszélt a növényekhez. Itt a versben nem ez történik: a lírai én egyedül, némán kertészkedik, ami egy befelé forduló állapotra utal.
Befelé pedig akkor figyelünk, amikor gondjaink vannak, ilyenkor vagyunk csöndben, és egyfajta erőltetett nyugalommal, mechanikusan végezzük a dolgunkat. Nem a kertészkedésre mint cselekvésre figyelünk, hanem a gondolatainkra. A lírai én is ilyenformán kertészkedik: tűnődik, szemlélődik közben.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
