A vers stílusa romantikus, hangulata melankolikus, ugyanakkor az elégikus hangnemhez szelíd derű társul, amely a visszafogott életörömből fakad.
Kifejezőeszközök: jelzős szerkezetek, kérdések, ellentétek, metaforák, ismétlés, hasonlat.
Szerkezetileg a vers 4 egységre tagolható.
Az 1. egység (1. versszak) a verskezdet, amelyet felindultság jellemez. A költő felszólítja önmagát a külső és belső parancs teljesítésére: alkotni ugyanis erkölcsi kötelesség a számára.
A 2. egység (2-4. versszak) egyfajta sorsfilozófia, amely szerint tudomásul kell venni a természet és az élet örök rendjét. A változások (az öregedés) elfogadása a feltétele annak a belső egyensúlynak, amely segít felülemelkedni a sors csapásain. A lét a maga fájdalmaival együtt is szebb, értékesebb a nem-létnél.
A 3. egység (5-6. versszak) egy önfelszólítás, amely átvezet az új költői törekvések felismeréséhez, „megsejtéséhez”. A kinti világgal szemben megjelenik Arany benti, szubjektív világa. Szerinte ezt kell és lehet versbe emelni, és az új eszmék, valamint az érzelmek pezsdüléseit megragadni.
A 4. egység (7. versszak) kérdései a közönség hiányáról panaszkodnak. Arany attól szorong, hogy a külső irodalmi közeg elvárásai megváltoznak, így nem lesznek olvasói. Ezt a szorongást próbálja feloldani azzal, hogy saját belső függetlenségét, művészi vágyait szegezi szembe a közönyös korral.
A Mindvégig dalformában íródott: 7 hatsoros versszakból áll, 6 és 5 szótagú sorokból épül fel (6 6 5 6 6 5). Rímképlete a a b c c b. Ettől ritmikailag és rímelés tekintetében is eltér a klasszicizáló első versszak, amely ironikus formajátéknak is tekinthető. Verselése időmértékes.
Üzenete: minden körülmények között vállalnunk kell azt a hivatást, amelyre születtünk, amelyhez tehetségünk van. A költőnek akkor is kell alkotnia, ha nem olvassák a verseit, és nem az éppen aktuális elvárásokhoz kell alkalmazkodnia, hanem azt kell írnia, ami a szívéből jön (ahogy Isten „adja neki” a mondanivalót), akkor is, ha emiatt egyáltalán nem lesz olvasóközönsége.
Arany korábban önmagát is megtagadva felvállalt olyan költői feladatokat, amelyeket főként a nemzet sorsa rótt rá, de belső késztetést nem érzett rájuk. Talán épp ezért lett fontos számára a belső függetlenség. Itt már az öntörvényű líra létjogosultságát hirdeti. A művésznek önmagához kell hűnek lennie, saját belső iránytűjét kell követnie.
Elemezzük a verset részletesebben!
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
