A részeg hajó műfaja allegorikus látomásvers és ars poetica, típusa szerint értékszembesítő költemény. Hangulata egy hatalmas ívet jár be: először melankolikus, aztán himnikus, elragadtatott, majd lemondó lesz, önvádba, öngyűlöletbe fordul, végül teljesen elveszetté válik.
Stílusa szimbolista, de egy-egy képe a szürrealizmus technikáját idézi, mivel a valószerűt fantasztikummal keveri és váratlan elemeket társít egymáshoz (pl. „hallottam sárga és kék foszfor énekét”).
A vers témája a költői tevékenység, amelyet Rimbaud a hajó – utazás – részegség motívumain keresztül tárgyal. A személyiség határait, a költő feladatát keresi és határozza meg, a világ és a lélek mélységeit tárja fel.
A vers alanya a megszemélyesített hajó, amely egy monológot ad elő E/1. személyben. Rapszodikus beszédében a saját történetét mondja el. Beszéde tele van víziókkal, eksztatikusan áradó képekkel: a képiség, az érzékletesség abszolút dominanciája érvényesül. Folyamatos, asszociatív történetmondás és szürrealisztikus képalkotás valósul meg. A képeket, látomásokat, hallucinációkat a hajó tudata vetíti ki.
A vers mindenekelőtt a tapasztalás története: az elszabadult hajó a lírai én utazásának allegóriája, melynek során tapasztalatokat szerez és szert tesz az önismeret és önmegértés képességére. Utazása egyszerre zajlik külső, fizikai tereken (életút, kalandok) és belső, lelki-tudati tereken (látomás, megismerés, megértés).
A verset nagyszabású mitológiateremtés jellemzi. Rimbaud megidézi az irodalmi hagyományt: számos kulturális és mitológiai utalással él, mintha egy antik tragédiát akarna eldalolni („szivárvány”, „virágos szigetek”, „szörnykígyók”, „Pokol” stb.).
A vers alapmotívumai:
- hajó – az Alkaiosz óta ismert hajótoposz a mámor és az utazás toposza. A hajó már az ókori görögöknél is a vándorlás, a személyes sors, az élet tengerén való utazás, az egzisztencia és a lélek szimbóluma volt.
- víz, tenger – hagyományosan az élet bölcsője, az eredet, a megtisztulás és a végtelenség szimbóluma. A hajó útja során fokozatosan elhagyja a lapátot, a horgonyt, és kijut a végtelen vizekre, majd egyre inkább azonosul az őt sodró közeggel, a tengerrel, amelynek ki van szolgáltatva. Közben a szabadságvágy és a gondtalan mámor honvágyba és kiábrándulása fordul.
- gyerek – a tisztaság, az elveszített ártatlanság után való nosztalgia jelképe. Megjelenik tehát az ártatlanság – bűnbeesés – megváltás archetipikus történetszervező elve is.
Motivikus kapcsolat más művekkel:
Rimbaud felhasznál motívumokat az Odüsszeiából, az Ószövetségből, az Isteni színjátékból és átvesz motívumokat Baudelaire-től is (Baudelaire Az utazás című versének hasonló motívumkincse van – a két műben közös az elvágyódás, a csömör, az egzotikum és a sodrás motívuma).
Kifejezőeszközök: metafora, allegória, szimbólum, metonímia, szinekdoché, megszemélyesítés, valamint az ismétlés és a gondolatalakzatok változatai. Alliteráció (t, k).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
