Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett, Adj már csendességet, Hogy Júliára talála, így köszöne neki, Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról, Darvaknak szól, Júliát hasonlítja a szerelemhez, Kiben az kesergő Celiárúl ír, Kiben az Celia szerelméért való gyötrelméről szól , Egy katonaének, Ó, én édes hazám, te jó Magyarország, Borivóknak való, Széllel tünkdökleni

Ez egy tézismondatnak is felfogható: „Istentűl mindenben adatott idővel / változás s bizonyos vég.

A földi javak (hatalom, gazdagság), a természeti jelenségek (a hegy, a tenger) mindennek vége szakad egyszer. Az idő, bármilyen hosszú és végtelen legyen valami, a földi dolgoknak a végét hozza. Mindannak, ami most fönséges, erős, kikezdhetetlen, múlhatatlan, egyszer vége lesz, elpusztul. Az idő mindent kikezd.

A vers csúcspontja a 4. versszak végén olvasható rövid kijelentés, melyben hatásos kontrasztként Balassi azt állítja, minden elmúlik egyszer, csak az ő szerelme nem változik, nem ér véget.

Istentűl mindenben adatott idővel
változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
nincs vége, mert égten-ég.

Az „égten ég” egyszerre fokozás és figura etymologica.

Minden, minden elmúlik, írja, ezután érezni lehet, hogy jön a fordulat, a csattanó, és a csattanó az, hogy csak az ő szerelme nem ér véget. A változás olyan örök törvény, amelynek a világon minden felett van hatalma, csak egyetlen kivétel van, a költő szerelme, mert annak sohasem lehet vége.

De számára ez a szerelem égető, fájdalmas is, ezért hasonlítja a pokol tüzéhez. Nem önfeledt boldogságot ad, hanem pokoli gyötrelmeket, örökké tartó kínokat, ennek oka pedig az, hogy a szerelem reménytelen, viszonzatlan.

Az utolsó versszak tanúsága szerint Balassi Júliától várná, hogy ezeket a szerelmi kínokat enyhítse, de hiába:

Véghetetlen voltát, semmi változását
szerelmemnek hogy látnám,
Kiben Juliátúl, mint Lázár ujjátúl,
könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám, és az többi után
Juliának ajánlám.

A „véghetetlen voltát” figura etymologica. Itt az utolsó versszakban ismét megjelenik egy epikus mozzanat, amely a vers keletkezésének okára és körülményeire utal.

A költő látta, hogy szerelme semmit sem változik Júlia iránt, akitől annyira várhat gyógyírt bánatára, mint amennyire a bibliai Lázártól várhatott a gazdag ember (a Lukács evangéliumában szereplő Lázár nem teljesítette a pokolban kínlódó bűnös gazdag ember kérését).

Látva tehát, hogy szerelme nem csillapodik, Júliától azonban hiába vár viszonzást, Balassi megírta és Júliának ajánlotta ezt a versét is, ahogy a ciklus többi darabját.