A Darvaknak szól Balassi versgyűjteményének 44. darabja, a Júlia-ciklus része (a ciklusról és a Balassa-kódexről a Hogy Júliára talála, így köszöne neki című vers elemzésekor írtam).
Igazi udvarló vers, amely nem életrajzi ihletésből fogant, hanem ún. inventio poetica, azaz tudós poézis (Balassi „versszerző találmány”-nak nevezte). Ez a megnevezés szerepel a vers eredeti latin címében (Inventio poetica: Grues alloquitur).
Tehát maga a költő figyelmeztet minket, hogy a műben ne csak az önkifejezés igazságát, a valós élményi hátteret keressük, hanem vegyük figyelembe, hogy a vers egyben alkotás is, „tudós munka”.
Ezeknek az udvarló verseknek egy célja, feladata van: hogy Júliát meghódítsák. Míg a Júlia-ciklus első verseit még összefűzi valamiféle epikus szál, addig ezekben a versekben (amelyek főleg könyörgések, bókok, üzenetek) kizárólag a szeretett nő ostroma zajlik.
Az életrajzi háttér hiányát az is mutatja, hogy a ciklus legalább 10 verse – köztük a Darvaknak szól is – Hieronymus Angerianus újlatin költő ötleteinek felhasználásával készült. (Balassi egy olyan verskötetet használt, amely 1582-ben jelent meg Párizsban és Angerianus, Marullus, valamint Johannes Secundus költők verseit tartalmazta).
Balassi nem szóról szóra fordított, hanem mindig saját magára szabta át a felhasznált forrásokat, így ezeket a verseit is önálló szerzeményeknek tekintjük.
Egy humanista költői lelemény a Darvaknak szól központi motívuma: a költő a melegebb, jobb hazába szálló darvakkal üzen kedvesének, aki elérhetetlen távolságban van tőle.
DARVAKNAK SZÓL
ugyanazon nótára
1
Mindennap jó reggel ezen repültök el
szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszemben nekem,
megujulnak kínjaim.
2
Látom, utatokot igazítottátok
arra az ország felé,
Az holott az lakik, víg szívemet aki
ő magánál rekeszté;
Valaha én rólam, ki híven szolgáltam
valljon emlékezik-é?
3
Bujdosom, mint árva, idegen országba
veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs mint neked, kin mehetnék veled
ahhoz, az kit óhajtok.
4
Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
földében hol akarod,
Te szomjúságodot, szép forrásból csorgott
tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
Paradicsomot látod.
5
De ne siess kérlek, tőled hadd izenjek
neki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak ő érette
tűrök mindent jó kedvvel.
6
Adjon az jó Isten neki egészséget,
víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
s keserüljön engemet!
7
Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
midőn darvakat látnék,
Szép renden repülni s az felé halanni,
hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
tőlük én így izenék.
Szomorú, elvágyódó, visszavágyódó hangulatú, bánatos, elégikus hangvételű vers. A költő távol van a szerelmétől, s vágyódik hozzá.
A vers lényege 8 szóban összefoglalható: Júlia otthon boldog, Balassi idegenben boldogtalan, darvakkal üzen.
Két fő pólus van a versben, és mindkettő köré egy egész költői világ épül. Az egyik pólus Júlia, akivel minden jó dolog összekapcsolódik: szépség, szerelem, tisztaság, derű, hazai táj, emberhez méltó élet, szabadság, rend, összhang. A másik a számkivetett költő, akinek osztályrésze csak a szenvedés, a magány, a keserűség, az otthontalanság, az üldözöttség, a kiábrándultság, a zilált és hajszolt életforma.
Kettejüket a darvak motívuma köti össze, a darvak nagy testű költöző madarak, a szabadon röpülő képzelet, a gondolat, a költői lélek és érzésvilág hírvivői.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
