A versnek szimmetrikus motívumrendszere van. A lírai alaphelyzet három „főszereplője” Balassi, Júlia és a darvak. Az „áldáskívánás” kivételével minden versszakban megjelenik mindhárom főszereplő, igaz, más-más arányban és sorrendben. A szimmetrikus motívumrendszer gyönyörűen kirajzolódik, ha az utolsó előtti versszak képzetköréhez odaértjük a kimondatlanul jelenlévő darvakat is, akik az üzenetet közvetítik.
A strófák motívumrendszere:
1. versszak szereplői: darvak + Balassi + Júlia
2. versszak szereplői: darvak + Júlia + Balassi
3. versszak szereplői: Balassi + darvak + Júlia
4. versszak szereplői: darvak + Balassi + Júlia
5. versszak szereplői: darvak + Balassi + Júlia
6. versszak szereplői: (darvak) + Júlia + Balassi
7. versszak szereplői: Balassi + darvak + Júlia
Láthatjuk, hogy a vers középpontja a 4. strófa, amely nemcsak szerkezetileg jelenti a csúcspontot, hanem érzelmileg-hangulatilag is. Figyeljük meg, hogy a 4. strófa előtt és után azonos elrendezésben sorakoznak a motívumok (az 1-2-3. és az 5-6-7. versszak szereplőinek sorrendje megegyezik).
Tehát a vers formailag harmonikus, rendezett, a mondatok ugyanakkor nyugtalan felkiáltásokat, kérdéseket, megszólításokat, zaklatott felsorolásokat tartalmaznak. A reneszánsz harmónia, amely csak a külső formában érvényesül, ellentétben áll a vers belső nyugtalanságával, a vers tartalmával (hiszen a vers kínokról, bujdosásról, gyászról, tűrésről, lelki háborúkról szól).
A madárposta a költészet egyik legelterjedtebb ősmotívuma. Balassi nem egy sorából, kifejezéséből külföldi példaképek és hazai parasztdalok hangvételét, hanghordozását hallhatjuk ki. „Madárka, madárka, csácsogó madárka, vidd el a levelem szép magyar hazámba” – így hangzik például az egyik legszebb magyar népdal.
Az első 4 versszakban a költő megszólítja a darvakat, s a megszólításhoz fájdalmas önjellemzést is kapcsol. A darvak vonulásának látványa ugyanis feltépi a szerelmes férfi sebeit, s rádöbbenti kínzó állapotára, hiszen a madarak szabadon repülhetnek fent, a magasban, s akár arra is mehetnek, amerre Júlia lakik.
Ő, az árva zarándok azonban gyászolva, szívében rettenetes fájdalmat cipelve idegen országban bujdosik, mint valami számkivetett, akit kiűztek az Édenből („bujdosó voltamban”).
Ha Balassi életrajzához próbáljuk kötni a verset, akkor bujdosóként valószínűleg Lengyelországban volt éppen, s onnan írta haza ezt a verset. Az özvegy Losonczy Anna Erdélyben élt, azaz Lengyelországtól déli irányba, a darvak pedig a hideg évszak beköszöntével melegebb tájakra, azaz délre vonulnak: épp Júlia lakhelye felé.
Tehát lehetett (volna) valós élmény is a mögött: előfordulhatott, hogy a darvak lengyel földről magyar földre repültek, és a hányatott sorsú költő rájuk emelte a szemét, és talán még kiáltott is nekik valamit. De az is lehet, hogy a darvak csak a képzeletében repültek – ez azonban nem lényeges.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
