Az Ime, hát megleltem hazámat József Attila kései költészetének egyik létösszegző alkotása, melyben a költői magatartás már búcsúzó. 1937 novemberében írta Balatonszárszón (és december 3-án meghalt), valószínűleg utolsó verse.
Ime, hát megleltem hazámat
Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.
E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)
a háborúból visszamaradt
húszfillléres, a vashatos.
Sem a vasgyűrű, melybe vésve
a szép szó áll, hogy uj világ,
jog, föld. – Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.
Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.
Igy éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.
Az Ime, hát megleltem hazámat a teljes reménytelenség és elesettség verse. A költő úgy érezte, lehetőségei bezárultak, esélye sincs már az emberhez méltó életre. Betegsége is egyre jobban elhatalmasodott rajta. Nem látott kiutat, és a költészet sem adott már vigaszt.
A címet az utókor adta a versnek, a vers első sorát. Ez a verskezdés egy meditáció, elmélkedés eredményeként fogalmazódott meg a költőben. Egyfajta felismerést, megvilágosodást érzünk benne.
Nagy megnyugvás, bizonyosság is érződik a versből. A költő most már tudja, meglelte hazáját. Belenyugvással veszi tudomásul, hogy nincs tovább, nem térhet ki sorsa elől: „E föld befogad, mint a persely.” Szinte nyers szókimondással beszél a saját sírjáról.
A persellyel való azonosítás alapja az lehet, hogy a sírgödör szájáról a persely keskeny nyílására asszociál a költő.
Az erős hatást az okozza, hogy a haza fogalmát szűkíti le arra a pici földdarabra, amelybe majd eltemetik (ha lesz egyáltalán valaki, aki eltemeti). A haza tehát itt nem egy eszméltető, éltető közösség, hanem épp hogy annak a hiányáról szól a vers.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
