TALÁLATOK: 1 - 10 találat listázása a(z) 25 találatból
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet, Himnusz minden időben, József Attila!, Menyegző, Versben bujdosó
Elemzés

Nagy László: József Attila! (elemzés)

A József Attila! című vers 1962-ben íródott és Nagy László Himnusz minden időben című kötetében jelent meg. Ez a kötet egészen 1965-ig nem jelenhetett meg, mert a költőt a szocialista irodalompolitika kiszorította az irodalmi életből, s ez a szigor csak a 60-as években enyhült. A kötet verseire az 1956-os események nyomták rá bélyegüket. A forradalom …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Nagyon fáj! (elemzés)

A Nagyon fáj! 1936 október-novemberében keletkezett, József Attila utolsó kötetének címadó verse. Ihletője a Gyömrői Edit pszichológusnő iránt érzett patologikus szerelem. József Attila 1931 táján kezdett pszichoanalízisre járni ideges eredetű gyomorpanaszai miatt, és 1935-36-ban Gyömrői Edit kezelte. A beteg költő anyahiányát, szeretethiányát átvitte a pszichológusnőre, aki legfőbb bizalmasa, támasza, egyetlen reménysége lett. Az indulatáttétel vagy …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat (elemzés)

A Tudod, hogy nincs bocsánat 1937 júniusában íródott és az év szeptemberében jelent meg. Ez József Attila életének utolsó éve, és ez a vers a költő utolsó hónapjaiban keletkezett. József Attila kései költészetének egyik legismertebb darabja, mely a személyiség ellehetetlenülésének végső stációját rögzíti. E/2. személyben íródott, de a lírai én önmagához beszél. Az önmeghatározás gondolata …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Kései sirató (elemzés)

A Kései sirató 1935 decemberében íródott. József Attila életének utolsó éveiben sokat foglalkozott a gyermekként való létezés állapotával: elfojtott gyerekkori emlékek, vágyak szabadultak fel benne. Felnőttként arra vágyik, hogy úgy szeressék, mint egy gyermeket, vagyis oltalomra, védettségre van igénye. Ugyanakkor ezt szégyelli is, túl akar ezen lépni, mert tudja, hogy felnőtté kéne válnia. Most döbben …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Ars poetica (elemzés)

Az Ars poetica 1937-ben keletkezett, és az év tavaszán közölte a Szép Szó. József Attila a költő feladatát fogalmazza meg benne, ugyanis pontosan látta a társadalmi feladatokat. A fasizmus előretörése miatt egyre nyomasztóbb lett a légkör, a szocializmus eszméjét pedig a sztálini korszak torzsága, törvénytelenségei mocskolták be. József Attila elszakadt a szektásodó kommunista párttól és …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Flórának (elemzés)

A Flórának 1937 márciusában keletkezett. Ihletője Kozmutza Flóra, a fiatal pszichológusnő, akit József Attila 1937 februárjában ismert meg (Flóra később Illyés Gyula felesége lett). Flóra pszichológusként írókkal, tudósokkal végzett képekből álló tesztek alapján képesség-és hajlamvizsgálatokat. József Attilával ennek kapcsán ismerkedett meg egy baráti társaságban. A Flóra iránti beteljesületlen szerelem egy menekülési kísérlet volt a költő …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Nem emel föl (elemzés)

A Nem emel föl 1937 tavaszán keletkezett, és a Szép Szó 1937 márciusi számában jelent meg. József Attila kilátástalan helyzetben volt és kereste a kiutat, életének folytatási lehetőségét. Vágó Mártának olvasta fel a verset, amikor az még csak félkész állapotban volt. A Nem emel föl egy istenes vers, amelynek előzményei a magyar irodalomban Balassi Bálint …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: A Dunánál (elemzés)

A Dunánál 1936 júniusában keletkezett. József Attila az illegális kommunista pártban egy ideig olyan közösségre talált, amelyhez eszmeileg közel állt. Ezekben az években kiegyensúlyozottabbnak érezte magát, főleg amikor az 1936-ban induló Szép Szó című lap szerkesztői állást kínált a számára. A lapot Cserépfalvy Imre adta ki, aki nagy tisztelője volt József Attilának. A költő Ignotus …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Bukj föl az árból (elemzés)

A Bukj föl az árból 1937-ben keletkezett. A versben József Attila megidézi vagy mintegy megteremti magának Istent, akit érvelésével arra akar rávenni, hogy csak vele törődjön, az ő sorsát vezérelje, őrá figyeljen. József Attila költészetében nem túl nagy számban, de istenes versek is találhatók. Fiatalkori verseiben még gyakran szerepelt Isten, aztán teljesen eltűnt költészetéből, majd …

József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat
Elemzés

József Attila: Eszmélet (elemzés)

Az Eszmélet 1934-ben keletkezett, az Éjszaka-versek egyike, kiemelkedő jelentőségű alkotás. A filozófiai igényű magyar költészet egyik remekművéről van szó, mely fölé emelkedik József Attila többi versének: talán csak az Ódához, a Téli éjszakához mérhető. Ugyanakkor rokon a többi verssel, amelyek az 1930-as évek szemléletvilágához tartoznak. Akkoriban József Attila nehéz időszakot élt át. A kommunista párttól …