József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat

A Tudod, hogy nincs bocsánat 1937 júniusában íródott és az év szeptemberében jelent meg. Ez József Attila életének utolsó éve, és ez a vers a költő utolsó hónapjaiban keletkezett. József Attila kései költészetének egyik legismertebb darabja, mely a személyiség ellehetetlenülésének végső stációját rögzíti. E/2. személyben íródott, de a lírai én önmagához beszél.

Az önmeghatározás gondolata hatja át: József Attila azt elemzi, hogy hogyan jutott ide és hogy kell ezt megélnie, folyton önmagát mérlegeli. Úgy érezte, nincs olyan szerep (férj, apa, szerető, gyerek, beteg, szerkesztő, költő, forradalmár stb.), amely számára kiutat jelentene, amelyben ne érezné magát hiteltelennek. Nem egy szerepet utasított el, hanem az összeset, amely nyitva állt a kor embere számára.

Az utolsó év folyamán lehetőségei egyre inkább bezárultak, s betegsége is egyre jobban elhatalmasodott rajta. A Flóra-szerelem kudarca is hozzájárult ahhoz, hogy önbecsülése sebet kapott és nemcsak férfiként, hanem a többi szerepében is megrendült az önértékelése: már szerkesztőként is alkalmatlan munkaerőnek tartotta magát és költészetét is értéktelennek minősítette.

Kíméletlen önelemzéssel arra az eredményre jutott, hogy számára nincs tovább. A vereség, a bezártság, a kudarc érzéséért önmagát okolta: úgy érezte, elhibázta az életét, és már a költészet sem nyújtott neki vigaszt. Személyiségválsága csúcspontján minden értelmetlennek és céltalannak tűnt a számára.

Utolsó versei a nagy leszámolás, összefoglalás, önértelmezés versei. Abszolút személyes témájúak és vallomásértékűek, a teljes kitárulkozás igényével íródtak. Nincs már titok, nincs takarózás, valami mögé bújás: József Attila pőrén, meztelen lélekkel néz szembe a sebeivel. Már bizonyos abban, hogy egyedül van, hogy nem számíthat társra, mert minden ember magányos.

A Tudod, hogy nincs bocsánat is mélyen ható, szíven ütő vers, amelyet komorrá, fáradtabbá, bíborabbá, véresen fájdalmassá tesz a bűntudat.

A költő úgy érzi, valami nagy bűnt követett el, amiért bűnhődnie kell. Valami okának kell lennie, hogy ilyen szerencsétlen, kitaszított, önmagát és másokat is bántó, önemésztő személyisége van. Önmaga ellen fordult a saját energiája, így innentől teljesen biztos már, hogy fel fogja adni, és az öngyilkosságba menekül.

 

Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

 

Az utolsó versekhez (Karóval jöttél, Talán eltűnök hirtelen, Íme, hát megleltem hazámat) hasonlóan a költő ebben a műben is számot vet múltjával, jelenével és a lehetséges jövővel. A mérleg itt sem biztatóbb, mint a többi költeményben. Úgy tűnik, József Attila már feladta a reményt, nem találja a helyét ebben a világban, elégedetlen a múltjával, elégedetlen a jelenével és bűnösnek érzi magát.

Bűne az, hogy nem úgy élt, ahogyan kellett volna, de ezt már csak utólag tudja megfogalmazni. Felrója istenkeresését, betegségét, sanyarú gyerekkorát – csupa olyan eseményt vagy tényt, amelyekről nem tehet.

Azt kutatja, mi a helyes magatartás: lehetséges volna megmaradni közönyösnek, nem foglalkozni a világgal, önmagával, csakhogy ez az ő számára elfogadhatatlan állapot. A másik lehetőség, hogy hamis illúziókba ringatja magát, számára ez sem járható út. Vagy véget is vethet az életének. Nincs kiút, nincs megoldás.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!