Szapphó,: Édesanyám! nem perdül a rokka, Úgy tűnik nékem, Aphroditéhoz

Szapphó Úgy tűnik nékem… kezdetű verstöredéke a Kr. e. 7-6. században keletkezett az Égei-tenger északi részén található Leszbosz szigetén. Szapphó az itt kibontakozó aiol dalköltészet egyik klasszikusa volt, aki nagy hatást gyakorolt a későbbi korok költőire.

A másik kiemelkedő lírikus, Alkaiosz is Leszbosz szigetéről származott. Egy mítosz szerint a szigetet a meggyilkolt és tengerbe vetett Orpheusz szelleme tette „dalossá”, jutalmul azért, hogy a sziget lakói kifogták holttestét a tengerből és tisztes temetésben részesítették.

Szapphó érzelemvilágáról, személyiségéről sokat megtudhatunk a verseiből, de életéről keveset tudunk. Még neve sem biztos, hiszen ő maga Pszapphónak nevezi magát verseiben, míg barátja, Alkaiosz Szapphó formában szólítja őt.

Külsejéről is ellentmondó adatok maradtak ránk: a források egy része csúnyának, sötét arcúnak és alacsonynak írja le, Alkaiosz viszont, aki személyesen ismerte, szépnek tartotta (bár az lehetséges, hogy inkább a költőnő személyisége volt rá hatással).

Szapphó egyetlen költői témája a szerelem volt. Nyíltan, szókimondóan ábrázolta a mindent feldúló, felégető szerelmi vágyakozást, a szerelmes ember lelkében dúló vihart. Az Úgy tűnik nékem… az egyik leghíresebb verstöredéke, amely a szerelmi szenvedély fizikai tüneteit és a féltékenység felzaklató, kínzó érzését mutatja be.

 

Úgy tűnik nékem…

Úgy tünik nékem, hogy az istenekkel
egy a férfiú, aki szemben ülhet
véled és édes szavadat közelről
hallja, hogyan szól,

s ezt a vágykeltő nevetést, amelytől
felszökik mellem közepén a szívem;
hisz ha látlak s bár kis időre, hangot
nem tud a nyelvem

adni, megtörvén elakad, s a könnyű
tűz egész bőröm befutossa végig
nyomban, és nem lát a szemem se, zúgván
zúg a fülem már.

És veríték önt el, egész valómban
reszketek, fűnél szinem íme zöldebb,
s mint ki végéhez közelít, olyannak
látszom, Agallisz.

Tűrni kell mindezt, ha ez így van, úgyis…

(Devecseri Gábor fordítása)

 

A vers sajnos töredékben maradt fenn. Műfaja dal, hangulata zaklatott. Témája a féltékenység és a szerelem. Újdonsága, hogy a beszélő nyíltan, őszintén fogalmazza meg szenvedélyét, vágyait.

Üzenete minden kor emberének felkelti az érdeklődését, hiszen a féltékenység és a szerelmi vágy olyan érzések, amelyeket mindenki átél. Így Szapphó több ezer éves alkotása örök mondanivalót hordoz.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!