Címértelmezés
A címadó személy, a látó – maga a költő. A szó jelentése „látnok”, „próféta”, „jövőbe látó” vagy „vátesz”. A szó mai jelentése látnok lenne, aki a jövő sötét, szövevényes hálóján keresztül tisztán látja a bekövetkező eseményeket.
A költő által felvett váteszszerep olyan költői póz, amely jórészt antik hagyományokra épül, és a reformkorban válik majd jellemzővé a magyar irodalomban (gondoljunk például Vörösmarty Az emberek vagy Petőfi A XIX. század költői című versére).
Batsányi már korai elmélkedéseiben is úgy gondolta, hogy a költő a nemzet lelkiismerete, aki soha nem hazudik: úgy tárja fel a valóságot, ahogy van, nem ámítja a népet, és aki nemzete sorsára nézve következtetéseket von le a múlt eseményeiből és a jelen változásaiból. Feladata az is, hogy vigasztalja a népet, ha az rá van szorulva a segítségre.
A váteszköltő szerepvállalás tehát Batsányival kezdődött el a magyar irodalomban, és majd Petőfi és Ady közéleti verseiben lesz fontos szerepe. Ma már nem jellemző, mert a modern gondolkodástól idegen a prófétáló szerep, ma már önistenítő pózolásnak hat. Ezekben a korszakokban azonban hiteles költői szerep volt.
A címből is ki lehet következtetni, hogy a vers látomásos költemény, egyfajta kinyilatkoztatás. Az átszellemült, retorikus jellegű felszólalást Batsányi a tőle megszokott nagy kifejezőerővel adja elő, ettől annyira hatásos.
A vers értelmezése
Ami újszerű és meglepő A látó című versben, az a közeljövőbe vetett töretlen hit: Batsányi rendkívül optimista volt és hitt benne, hogy még a 18. században győzedelmeskedik a felvilágosodás szelleme, és „megújul a világ” még a század vége előtt.
Ezt a várva várt nagy változást üdvözli a költő a vers első és utolsó két sorában (a keretben), ahol örömre szólítja fel a reményvesztett embereket, nemzeteket és országokat:
Vídulj, gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.
Tehát megszólítással indul a vers, amely egyben felszólítás is. Ki volna a „gyászos elme”? Egyrészt a költő vidulásra szólítja fel a szomorkodókat, másrészt a gyászos elme önmagát is jelentheti (megszólítás és önmegszólítás is lehet). Az elme tehát itt metonímia.
Ugyanakkor ez az „elme” lehet egy elvontabb fogalom is, lehet a felvilágosodás által nagyra tartott ész, értelem, amely azért gyászos, mert trónját elbitorolták, és elfelejtették, milyen nagy szükség van rá. Ez a gyászos elme most felvidulhat, mert vissza fogja kapni mindazt, amit elvettek tőle, és uralma meg fogja újítani a világot. A derűlátó prófécia szerint ez egy évtizeden belül megtörténik.
A harmadik sortól Batsányi a jelen helyzetet írja le. Megjelenik egy újabb megszólított: mindenki, akinek kedves a nemzet és a haza, és aki az országot érő sok viszontagság közepette ember tudott maradni – ebbe a körbe már egész biztosan beletartozik maga a költő is:
Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete s hazája;
S valaki a magyar változó ég alatt
Még a szabadságnak híve s ember maradt.
A hárfa hagyományosan egy szelíd, lírai hangszer, ezért első ránézésre furcsán hat ebben a forradalmi ódában. Batsányi azt akarja, hogy még a hárfák is a forradalmi riadót zengjék, vagyis arra szólítja fel a költőket – a szelíd, lírai alkatú költőket is –, hogy ők is írjanak forradalmi verseket, ők is köszöntsék az új, boldogabb korszak eljövetelét, és hangjukat hallja meg minden hazafi.
A hárfa ugyanakkor olyan kép, amely egy másik asszociációt is megenged: a hárfa Dávid király attribútuma, aki megküzdött Góliáttal és sikeresen leterítette egy parittyakővel. Ezzel bebizonyította, hogy a kicsi igenis le tudja győzni a nagyot és erőset (a vers további részében ez fontos gondolat lesz).
A „valaki” határozatlan névmás használata félrevezető: itt a „valaki” csak „aki”-t jelent, tehát „minden, valakinek kedves nemzete s hazája” azt jelenti, „mindenki, akinek kedves nemzete és hazája”.
Konkrétan persze nincs megnevezve, hogy kik ők, Batsányi a tulajdonságaik és a tetteik révén idézi meg a vers megszólítottjait. A „rész az egész helyett” (pars pro toto) elvet alkalmazva retorikailag kiterjeszti a megszólítottak körét mindazokra, akiknek kedves hazájuk sorsa és a szabadság.
Az „ember” szó itt emberséges embert jelent, tehát a költő a humánumot összekapcsolja a hazafisággal és a szabadságszeretettel: számára ez a három fogalom elválaszthatatlan egymástól.
A megszólítás tehát általános, szólhat mindenkihez, aki olvassa a verset, akár az egész emberiséghez is. Olyan általános kérdések merülnek fel a műben, amelyek az egész emberiségnek fontosak, és mindenkit érintenek.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a minden nemzetet és minden országot magába foglaló nagy általános megszólításon belül van egy kisebb kör is, amely konkrétan meg van nevezve, ez pedig a magyarság. Ez egy új vonás Batsányi korábbi verseihez képest.
Míg A franciaországi változásokra című epigrammájában a költő nemzetekről és országokról beszélt, s nem említette a magyarságot konkrétan, addig A látó című költeményben már a magyar nép sorsa és a magyar hazafi képe is megjelenik.
A „magyar változó ég” az itthoni élet valóságára és a változó politikai viszonyokra utal: óriási szakadék tátongott ugyanis a versben megszólaló reményteljes hang és a magyar valóság között. Batsányinak a franciaországi események adtak erőt, hogy a magyar valóság elesettsége, balszerencsés volta ellenére is optimista tudjon maradni.
A „változó ég” a vers egyik kulcsszava, hiszen a bekövetkezendő nagy társadalmi-politikai változásra is utal. Összesen egyébként három kulcsszó van A látóban, a második kulcsszó a „szabadság”, amely az egyéni szabadságjogokat jelenti, a harmadik pedig az „ember”, aki veleszületett természetes jogokkal rendelkezik (ilyen jog pl. az egyenlőség).
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
