Batsányi János, A franciaországi változásokra, A látó, és A rab és a madár költője

Az elemzés vázlata:

  • Bevezetés
  • A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan)
  • A vers keletkezésének életrajzi háttere
  • A vers keletkezésének történelmi háttere
  • A látó szerkezete, műfaja, verselése
  • Címértelmezés
  • A vers értelmezése
  • A látó és a korabeli magyar valóság
  • Befejezés

 

 

Másik, rövidebb elemzés ITT olvasható.

A látó Batsányi János utolsó jelentős verse, melyet még letartóztatása és kufsteini raboskodása előtt írt. Tehát első költői korszakának – amelyben főleg radikális epigrammákat írt – egyik utolsó darabjáról van szó. Második költői korszaka már a börtönben írt elégiák korszaka.

A látó hosszabb, mint A franciaországi változásokra, de tartalma, eszmei mondanivalója és versformája összekapcsolja vele. Ugyanaz a zsarnokgyűlölet, ugyanaz a remény munkál mindkettőben, csak A látó részletezőbb, bőbeszédűbb és retorikusabb, tehát nagyon hasonló gondolatokat fejez ki kevésbé tömören.

A látó

Vídulj, gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.
Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete s hazája;
S valaki a magyar változó ég alatt
Még a szabadságnak híve s ember maradt.

Ó ti! kiknek szívek örök búba merült,
Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;
Ím, az igazságnak terjednek súgári;
Dőlnek a babona fertelmes oltári,
Melyek a setétség fene bálványának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Ama dicső nemzet felkelt ím egészen,
Mely a két világnak megváltója lészen,
S melynek már láncoktól szabad vitéz karja
Mutatja, mit tehet egy nép, ha – akarja!
Az ember elnyomott örökös jussait
Délre hozván, porba veri bálványait;
S míg köz ellenségink poklokra süllyeszti,
Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:
„Álljon fel az erkölcs imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódoljatok néki!
Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”

A föld kereksége megrendül e szóra,
S látja, hogy érkezik a régen várt óra.
A letapodtatott emberi nemzetnek
Csontjaiból épült trónusok reszketnek.
Rémülve szemlélik közelgető sorsok
A vérre sovárgó koronás gyilkosok;
Ők! kiknek még imént százezrek halála
Csak egy intésekben, egy szavokban álla;
S kiknek több nagy város tüzes leomlása
Oly vala, mint annyi hangyaboly romlása!

Vídulj gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.

 

A látó 1794. november 11-én, Batsányi elfogatása előtt keletkezett, de nyomtatásban csak 1835-ben jelent meg egy gyűjteményes kötetben.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!