François Villon: Kis Testamentum, Nagy Testamentum, A szép fegyverkovácsné panasza, Ballada a Vastag Margot-ról, Ballada a hajdani hölgyekről, Jó tanítás balladája a rossz életűeknek, Gyász-irat, Záróballada

A Ballada a hajdani hölgyekről Villon Nagy Testamentum című művének egyik betétje. Ennek a balladának is az elmúlás a témája, akárcsak A szép fegyverkovácsné panasza című versnek.

A szépség, az értékek törékenységét sokféle változatban feldolgozta Villon. A vers párja a Ballada a hajdani urakról, melyben a költő régóta halott uralkodókat (pl. Nagy Károly) nevez meg: lám, még nekik is meg kellett halniuk. A halál nem nézi, ki a tanácsúr és ki a cseléd: a halálban mindenki egyenlő.

Itt gyönyörű, ragyogó, de már nem élő nőket sorol fel, akik a „tűnt idők asszonyai” (ellentétben a szép fegyverkovácsnéval, aki azért panaszkodik, mert megöregedett és megcsúnyult, itt nem az idő, hanem a halál rabolja el az emberi értéket).

 

Ballada a hajdani hölgyekről…

Mondjátok, milyen véget ért
A szép római dáma, Flóra,
Archipiáda hova tért,
S Taist, hugát, ki rejti, ója?
Echót, ki visszazeng a szóra
S a vizek fölött hallható,
Kinél szebb nem volt föld lakója?
De hol van a tavalyi hó!

Hol bölcs Héloîse, kiért
A csonkítást magára rótta
Abélard és szerzetbe tért,
S kit nem vitt a szerelme jóra?
S a királynő? Ki tud ma róla,
Ki zsákban dobatta mohó
Kedvvel Buridánt a folyóba?
De hol van a tavalyi hó!

Blanche királynő, szirén zenélt,
Liliom volt, úgy ült a trónra,
Haremburgis, ki Maineben élt,
S Nagylábu Berta látható ma?
Hamvát az angol szélbe szórta,
Hol van Jeanne d’Arc, a hős, a jó?
Szent Szűz, egek uralkodója,
De hol van a tavalyi hó!

Ajánlás

Herceg, hol vannak már azóta,
Ne kérdezze kiváncsi szó.
Felel a refrén, régi nóta:
De hol van a tavalyi hó!

(Vas István fordítása)

A régi idők legendás nőalakjaira emlékezve a költő eltűnődik az egyetemes mulandóságon. Az idő romboló hatása és az élet rövidsége régi filozófiai közhely, melynek Villon létfilozófiai távlatot ad. A szokványos témát ezzel megemeli.

Ennek megfelelően a vers hangulata szelíd, melankolikus, elégikus. A mulandóság fájdalma, a szépet és a jót sirató, gyászoló ember megrendültsége érezhető a sorokból.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!