Batsányi János költészetének két korszaka volt: az első a magyarországi, ahol radikális epigrammatikus költészetet folytatott, a második a rabsága idején Kufsteinban írt elégiák korszaka. A franciaországi változásokra az első korszak termése.
Batsányi a felvilágosodás híve volt és a nemzeti ellenállásé, de ragaszkodott a nemzeti hagyományokhoz is.
A vers a Batsányi által szerkesztett Magyar Museum című folyóirat első számában jelent meg 1789-ben, méghozzá a nagy francia forradalom hírére.
Ez volt a magyar irodalom első „forradalmi verse”, de nem olyan értelemben, mint később majd Petőfi versei lesznek: Batsányi műve inkább csak forradalmi hevületű, de nem forradalmi, mert nem buzdít felkelésre, nem lázít, nem izgat az uralkodó osztály hatalmának megdöntésére.
Batsányi nem értett egyet II. József politikájával, és valójában a király/császár iránti dühét engedi szabadon a versben. II. József ugyanis kötelezővé tette Magyarországon a német nyelvet, és semmibe vette a magyar nemesek előjogait. Emiatt zsarnok uralkodónak tekintette a költő.
Batsányi azok közé tartozott, akik a francia forradalomban (a vers címében említett „franciaországi változások”-ban) pusztán zsarnokellenes megmozdulást láttak, tehát számára a királyellenesség volt a forradalomban a döntő mozzanat.
A franciaországi változásokra
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
A vers műfaja epigramma, ez már a nyelvi tömörségéből, a rövid terjedelemből is észrevehető.
Nyolc sorból áll, és az egész vers egyetlen hatalmas körmondat, amely felépítését tekintve előremutat Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba című versére. Akárcsak ott, itt is mellékmondatok sora késlelteti a főmondat elhangzását. Ez a késleltetés fokozza a szöveg érzelmi feszültségét és hatásosabbá teszi a szerkezeti felépítést.
A klasszicista mű az epigrammák műfaji szabályai szerint épül fel: az egyetlen versmondat szerkezetileg két részre osztható fel. Az első 6 sor két megszólítást tartalmaz, az utolsó 2 sor pedig egy felszólítást, amely mindkét címzetthez szól, de mindkettőnek mást mond.
A versforma a felvilágosodás korának egy újítását tükrözi: páros rímmel ellátott négyütemű tizenkettesekből áll ugyanis.
A négyütemű, bokorrímes (a a a a) tizenkettesek a 16. századtól gyakran voltak a magyar elbeszélő költemények sorfajai, és a 18. század végén ehhez képest csak annyi változás történt, hogy a bokorrím helyett páros rímek (a b a b) állnak.
Ezzel a versforma könnyedebb, hajlékonyabb lett, alkalmassá vált a lírai érzelmek kifejezésére (korábban ehhez túl nehézkes, döcögős és terjengős volt).
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
