Berzsenyi Dániel Levéltöredék barátnémhoz című verse 1806 körül keletkezett Niklán. A költő első pályaszakaszának darabja, melyet az ódák és elégiák fémjeleznek. Ezekben a klasszicizáló jelleg mellett már jelen van a romantika hatása is.
Az elégikus hangvétel akkor erősödött fel az ódaköltőként induló Berzsenyi lírájában, amikor betegeskedni kezdett, így először érezte meg a „mulandóság magvát” szervezetében. Mivel első fiatalsága múlóban volt, lelkét sem hevítették már szenvedélyes érzelmek, életéből eltűnt az öröm és a szépség, kiégettnek, kifosztottnak érezte magát.
Élete alakulása pedig reménytelennek tetszett, s ez kedélybeteggé, kiábrándulttá, csüggedtté tette. Vidéki gazdálkodó életformája ellentétben állt költői álomvilágával, versei fogadtatása vegyes volt, a közéleti költő szerepét nem tudta s nem is merte vállalni, és erkölcsi eszményeinek megvalósíthatóságában se hitt már annyira.
Különösen az elszigeteltség, a megfelelő szellemi környezet, az intellektuális beszélgetőtársak hiánya viselte meg. A Levéltöredék barátnémhoz fő motívuma is a költő elmagányosodása, az elviselhetetlenné váló lelki magány.
A vers születésének körülményeire csak következtetni lehet, keletkezési dátuma is csak tartalmi vagy formai nyomok alapján rekonstruálható (mivel a költő nem írt dátumot versei alá).
A mű első változata somogyi tájszókkal és falusi képekkel ábrázolta a szüreti estét, ezért a kutatók valószínűsítik, hogy Berzsenyi már a Somogy megyei Niklán írta, ahova az 1800-as években költözött át felesége birtokáról, Sömjénből (Vas megyéből). A vers végleges formája Kazinczy tanácsai nyomán alakult ki.
A költő szemérmes ember lévén titokban tartotta műveinek magánéleti vonatkozásait, így arról is csak találgatások vannak, hogy ki lehetett a címbeli barátnő (valószínűleg nem szeretőről, hanem lelki barátnéról, rokonlélekről van szó). Felmerült Perlaky Judit neve, mert Döbrentei Gábor szerint az ő mostohatestvére volt Berzsenyi barátnője, akit a költő anyagi okokból nem vehetett feleségül.
Máshol az olvasható, hogy a vers címzettje (a címbeli barátnő) Dukai Takács Judit, aki a költő szellemi, lelki barátja volt. Berzsenyi a felesége, Dukai Takács Zsuzsanna révén rokonságban állt vele. (Dukai Takács Judit az első magyar költőnők egyike, Berzsenyi episztolát is írt hozzá Dukai Takács Judithoz címmel).
A vers szempontjából mindenesetre nem lényeges a címzett személye, mivel maga a költő áll a középpontban. Berzsenyi önmagáról rajzol pontos, hiteles arcképet, sajátosan nemesi környezetben, a dunántúli táj jellegzetes vonásaival.
A patinás hangulatú, művészien megszerkesztett vers az elszigetelten élő, birtokán gazdálkodó vidéki nemesúr szüreti estéjét írja le, majd átmegy egyfajta lelki portré megrajzolásába (a magány és az öregedés ábrázolásával). Berzsenyi ezzel a versével a legprózaibb valóság és a legszellemibb, leglégiesebb költői álmodozás keverékét hozta létre.
Levéltöredék barátnémhoz
Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.
Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Az őszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.
Életem képe ez. – Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
A vers műfaja elégia (egy belső lélekállapot kifejezésén, a lírai én belső élményén van a hangsúly).
Típusa létösszegző költemény.
Stílus: klasszicista, bár a címbeli „töredék” szó és a formabontó záró strófa a romantikus költészeteszményhez közelíti a szöveget (a romantika kedvelte a műfajkeveredést és a töredékességet). Szintén romantikus stílusjegy a szubjektum érzéseinek középpontba állítása, a kifejezésmód metaforikussága és a költészet eszményi, magasabb létszféraként való értelmezése.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
