Catullus Éljünk, Lesbia… című verse Kr. e. 1. században keletkezett. Ez a költő egyik legismertebb és legjelentősebbnek tartott műve.
Catullus Veronában született gazdag nemesi családban, apja Julius Caesar barátja volt. Költészetét önmagának teremtette, nem kívánta nyilvánosságra hozni. Semmi más célja nem volt a versírással, csak saját lelkiállapotának rögzítése.
Fő témái a szerelem, az emberi érzések és örömforrások, az örömre találás lehetőségei. Egészen modern férfi-nő kapcsolatot ábrázol verseiben.
Legtöbb szerelmes versét egy férjezett, kikapós, léha hölgyhöz írta, akit a versekben Lesbia néven szólított. A Lesbia természetesen álnév, kitalált név, melynek jelentése „leszboszi nő”. A név Leszbosz szigetére utal, a nagy ógörög lírikus, Szapphó lakhelyére: Catullus ugyanis Szapphó híve és verseinek fordítója volt.
A rómaiak a Kr. e. 2. században hódították meg Hellászt, rengeteg szobrot, könyvtárat zsákmányoltak, és így kerültek kapcsolatba a görög kultúrával. Lírikusaik, művészeik felismerték a meghódított nép kulturális fölényét, így a rómaiak számára a görög kultúra példakép lett, követése divattá vált. A „görögösödést” jól jelzi, hogy a görög istenek továbbélnek az itáliai kultúrában, csak épp latin nevet kapnak.
A római irodalom görög hatásra fejlődött ki: kezdetei egybeesnek a görög kultúra térhódításának idejével. Ugyanakkor a latin nyelvű költők nem epigon módjára követték a görög irodalmat (az epigon rossz utánzatot jelent), hanem továbbvitték és megújították azt. A görög minta és ösztönzés nyomán a római költészetben új alkotások születtek: a költők magasabb szinten teremtették újjá azt, amit a görögöktől átvettek. Így a római irodalom a latin nyelv által közvetítője is lett a görög kultúrának.
Catullus kora előtt a romai irodalom legvirágzóbb műfaja a kardal volt, mely közösségi érzéseket szólaltatott meg, az epikus költészet pedig Róma szigorú erkölcsű, önfeláldozó hőseit magasztalta. Aztán jöttek a polgárháborúk a Kr. e. 1. században, amelyek megrendítették a köztársaságot, majd színre lépett Caesar, aki teljhatalomra tett szert, utána pedig Augustus, aki a köztársaságot monarchiává alakította át.
Ezzel a régi rend felbomlott, és a régi eszmények is hitelüket vesztették. A polgárháborúk idején új értékrend született, amely a közösségi érdek helyett az egyén érzéseit szólaltatta meg.
Catullus is a „neoterikusok” (új költők) csoportjához tartozott: ez egy mozgalom volt, olyan tagokkal, akik tudatosan hátat fordítottak a közéletnek, és a hagyományos közösségi lírával szemben egyéni érzéseiknek (bánatuknak, gyűlöletüknek stb.) adtak hangot költészetükben.
Mintának az alexandriai költészetet tekintették (Theokritosz, Kallimachosz, stb.), amely megújította a klasszikus görög irodalomban háttérbe szorult műfajokat (elégia, epigramma). Addig ismeretlen műfajokat is meghonosítottak (kiseposz, idill), s legfőbb erénynek a tökéletes műgondot, a hatásos szerkesztést és a rövidséget tekintették.
Neoterikusként Catullus sem törődött a politikával, és nem akart tanítani, nevelni sem a művészet által, csak élni, szórakozni, szeretni akart. Elutasította a régi közösségi értékrendet és helyette a saját egyéni életérzését, belső világát állította a középpontba: nyíltan, nagy közvetlenséggel mondta el minden gondolatát, érzését, vágyát.
Életcélja a szerelem és a boldogság volt. Számára az élet legfőbb értelmét a szerelem jelentette, s legnagyobb élménye a Lesbia-szerelem, amely teljesen kitöltötte az életét.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
