Stílusa kevert: a rokokó, a szentimentalizmus és a klasszicizmus stílusjegyeiből is találunk a versben. Csokonai magas szinten összegezte korának minden jelentős irodalmi irányzatát, a különböző stílusirányzatok egymás mellett éltek művészetében.
Kifejezőeszközök: metaforák (pl. nap-hintó), megszemélyesítések (pl. „nyitva várja”, „haldokló sugár”, „Mosolyog a híves szárnyon járó estve” – „híves”=hűvös, átmenet a hideg és a langyos között), jelzős szerkezetek (pl. „tündöklő hintaja”, „szép enyészet”, „nyílt rózsákba”), ellentétes szerkezetek, pl. oximoron (=jelző és jelzett szó közti ellentét, pl. „vidám melancholia”, melankólia=mélabú), anafora (=sor eleji ismétlés, pl. „Nem volt még koldúsa…. / Nem született senki…”), alliteráció („Barlangjában belől bömböl”).
A piktúrának jellegzetes eszközeként a leírást erőteljes szín-, tapintás-és hanghatások teszik érzékletessé (pl. „Pirúlt horizonunk”, „aranyos felhők”, „balzsammal bíztató harmatja”, „hangicsált”, „bömböl”). A látványt és a zenei hanghatásokat illatérzetek egészítik ki („mennyei illat”, „fűszerszámozott theátrom”=illatos színház).
A rokokóra jellemző miniatűr képek elsősorban virág-és madármotívumokat tartalmaznak és kicsinyítő képzős főnevekből állnak.
A hangutánzó és hangulatfestő szavak fokozzák a vers zeneiségét és a harmóniaérzetet.
Gondolatmenet:
- természetleírás (pictura)
- társadalombírálat (sententia)
- természetleírás (pictura)
Az estve verselése magyaros, ütemhangsúlyos. Páros rímű 12 szótagos sorokból áll. Formája szerint nem versszakokra, hanem részekre tagolódik, melyeket tartami, hangulati váltások különítenek el.
A cím egy időpontot fejez ki, témamegjelölő. Az este vagy alkony a nappali világosság és az éjszakai sötétség közti átmeneti időszak, melyben a természet még szebb, viszont a nappaltól való búcsúzás melankolikus hangulata lengi be. A cím picturát, azaz tájleírást ígér, a verset elolvasva azonban kiderül, hogy nagyobb ívű, átfogó jellegű, eszmei és stílushatásokat összegző alkotás.
Szerkezet: keretes, ún. híd-szerkezet. Az estve 3 szerkezeti egységre tagolódik, amelyekre háromféle stílus jellemző (rokokó, klasszicizmus, szentimentalizmus).
Az 1. egység (1-40. sor) egy érzelmes tájrajz: az este rokokó leírása. A perspektíva az egész horizontot betöltő lemenő nap látványától a nyugalomra készülő természet közelibb, apró jelenségei felé közelít. A költő az alkonyi szépséget, a romlatlan természetet láttatja, a létezés szépségét hirdeti. Ebbe az idilli, harmonikus világba menekül vigasztalódásért, nyugalomért.
A leírásban a részletezés dominál, minden a képteremtés eszközévé válik. A színek, hangok a romlatlan, idilli harmóniát érzékeltetik. Finom, bensőséges alkonyi kép jelenik meg: visszafogott pasztell színek, lágy dallammá összeolvadó neszek, édes illatok, báj, kellem. stb. Nem valós élmény, nem valós táj idéződik meg, hanem egy színházi díszlet, festett kép látható.
A leírás attól szép, hogy a rokokó finomsága, könnyedsége érvényesül ebben a részben. Rokokó finomítást észlelhetünk már az első sorban is: a mitológia száguldó napistenének tűzszekere tündöklő hintóvá szelídül.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
