A modern epikában az elbeszélő nézőpontjának megválasztása mindig a mű lényegéhez tartozik, üzenetértéke van. Ha a témaválasztást nem is mindig, de a témakezelést meghatározza.
A különböző nézőpontok ugyanakkor egyenrangúak. Már az ókorban megkülönböztették a két alaptípust (Platón). Az egyikben az író állandóan emlékeztet saját jelenlétére, a másikban pedig valamelyik szereplőjét utánozza. Az elsőhöz a lírát, a másodikhoz a drámát rendelték, s a kettő között helyezték el az epikát.
A modern irodalomban Henry James alkotta meg az elbeszélői nézőpont fogalmát. A gyakorlat is megkövetelte ezt, hiszen egyre csökkent a mindentudó elbeszélő általánossága és a közvetlen szerzői jelenlét.
Ugyanakkor világossá vált az is, hogy még a legszemélyesebben mindentudó elbeszélő sem azonos az íróval. Még az önéletrajzokban, irodalmi szociográfiákban is az író megformált alakmása jelenik meg (pl. Illyés Gyula: Puszták népe, Vas István: Nehéz szerelem).
Az elbeszélői nézőpont megválasztása önmagában nem egyneműsíti a művet, további kérdések is tisztázandók:
- Milyen az író és az elbeszélő viszonya? A szerző az azonosságot és a különbözőséget is hangsúlyozhatja, s egy széles skála bármely pontján elhelyezkedhet. Az eltérés lehet világnézeti, etikai, intellektuális, érzelmi stb. Különös eset, amikor az elbeszélő is íróként jelenik meg, de ez nem feltétlenül az azonosulás jele.
- Milyen az elbeszélő és a szereplők viszonya? Ez ugyanolyan tág lehetőségeket kínál, mint az író és az elbeszélő viszonya, és hasonlóak a lehetséges szempontok is. Az elbeszélő és az olvasó viszonyában a szerző törekedhet az azonossághoz közeli kapcsolat megteremtésére is. Ez esetben a befogadói magatartás viszonylag passzív. Az író és az olvasó közötti gondolati, érzelmi, etikai távolság érzékeltetése, ill. a mű nyitottsága, a felvetett kérdések befejezetlensége viszont aktivitásra kényszeríti a befogadót. A lezáratlanság, a nyitottság a mindentudó elbeszélő hiányából vagy hitelvesztéséből fakad.
Egy művön belül több elbeszélői nézőpont is megjelenhet, s ezek olykor szerencsétlenül ütköznek egymással. Erre láthatunk példát Jókai Mór Az arany ember c. regényének A kettétört kard c. fejezetében. Eisemann György elemzi ki ezt a részt, melyben Tímár Mihály a rejtekhelyéről figyeli Kacsuka és Tíméa találkozását.
Az olvasó Tímár nézőpontjából lesz tanúja az eseményeknek, hiszen a főhős lelkiállapotának jellemzése szükséges a további események indoklásához. Az író tehát a főhős reakcióit közli, csakhogy a jelenet teljes megértéséhez Tímárnak azt is tudnia kell, hogy miért látogatja meg Kacsuka Tíméát, azaz mit tartalmaz az a levél, amit az őrnagy a kettétört kard mellett Tíméának küldött. Ezért Jókai arra a furcsa (kevéssé életszerű) megoldásra kényszerül, hogy Tíméa hangosan felolvassa Kacsukának a levelet.
Ez a felolvasás teljesen indokolatlan és fölösleges, hiszen Kacsuka tudja, mi áll a levélben (ő maga írta). Csak azért van rá szükség, hogy Tímár és az olvasó is megtudhassák. Ebben a jelenetben tehát különböző nézőpontok ütköznek, méghozzá elég szerencsétlen módon, és ez megnehezíti a történetmesélést. Ez az oka annak, hogy az elbeszélő a történet érthetősége végett kénytelen egy életszerűtlen mozzanatot beiktatni a történetbe.
