A versek címzettje: Laura
A Daloskönyv ihletője egy Laura nevű hölgy, akinek kiléte bizonytalan (felmerült, hogy esetleg lehetett Laura Noves, egy előkelő férfi hitvese). A hagyomány szerint a költő 1327. április 6-án, nagypénteken reggel pillantotta meg az asszonyt az avignoni Szent Klára-templomban (Santa Chiara).
Petrarca baljós jelnek tartotta, hogy ez a szerelem épp Krisztus halálának napján született: ez azt mutatja, hogy Laurába beleszeretnie hiba volt, végzetes eltévelyedés. De április 6-a más miatt is végzetszerű dátum lett: Laura 21 évvel később pont április 6-án halt meg. (A sok véletlen egybeesés valószínűleg szándékos és tudatos költői fogás Petrarca részéről.)
A Laura név feltehetőleg álnév, azonkívül jelkép is (más-más módon leírva mást jelent, pl. l’aura = fuvallat, laurus = babér, babérlomb, babérfa, l’auro = arany).
Reneszánsz divat szerint más jelképek is találhatók a versgyűjteményben, pl. számmisztika (Laurához a 6-os számot rendelte Petrarca, amit jelez a versek 366-os darabszáma és az április 6-ai dátum is).
Vannak olyan költemények is a kötetben, amelyeknek nagy kezdőbetűs szavai jelképértékűek, mert Laurára utalnak (pl. nagyon árulkodó a Lomb szó a Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad… kezdetű versben: lomb, azaz babérlomb, ami olaszul laurus, ami Laura nevének egyik írásváltozata).
De ki volt Laura? Ha létezett egyáltalán ez az asszony, nem tudunk arról, hogy lett volna köztük bármilyen kapcsolat. Laura nem biztatta a költőt és nem is viszonozta érzelmeit. Valószínű, hogy nem is ismerte Petrarcát, és a költő szerelme örökre csak vágy maradt.
Abban az időben szigorúbbak voltak az erkölcsi normák és a nők mozgástere jóval kisebb volt, mint ma. Laura, ha ismerte is a költőt és tudott is érzelmeiről, valamiért visszautasította közeledését.
Vagy azért, mert nem szerette viszont, vagy azért, mert szerette ugyan, de elfojtotta érzéseit, hogy megfeleljen a korabeli erkölcsi szabályoknak, vagy azért nem vállalta a kapcsolatot, mert félt a férjétől. Ez már soha nem derül ki.
Mivel Laura férjnél volt, még az is lehet, hogy Petrarca egyáltalán nem is udvarolt neki, hanem megpróbálta titkolni és leküzdeni az érzéseit, persze sikertelenül. De bármi legyen is az ok, a dolog reménytelen volt.
Ma már nehéz megérteni, mi tartotta olyan sokáig életben ezt az egyoldalú, viszonzatlan szerelmet. Ha lehet hinni a verseknek, akkor egymás közelében éltek és a költő gyakran látta szíve választottját (erről tanúskodik a Laura szembetegségére vagy kesztyűje elvesztésére történő utalás).
Lehetséges, hogy éppen a nagy szerelem beteljesületlensége és az ezáltal okozott lelki feszültség szülte Petrarca halhatatlan költészetét.
Mellette persze élte az életét, voltak nemi kapcsolatai és törvénytelen gyerekei is (egy fia, aki sok gondot okozott neki, meg egy lánya, aki idős korára támasza lett). És ahogy a trubadúrok, bizonyára ő is különbséget tett a szűzies, „égi” Laura-szerelem és a beteljesült, „földi” szerelmek között. Laura volt az eszmény, de a mindennapokban beérte kevésbé eszményi kapcsolatokkal is.
Még az sem biztos, hogy minden Laura-verset Laura-élmény ihletett, ahogy Ady Léda-verseit se ihlette mind Léda. Takács Zsuzsa elemzésében még azt is felveti, hogy Laura talán nem is létezett, csak a költő találta ki. Lehet, hogy az egyes versek hátterében más-más nővel kapcsolatos élmény áll, csak ezt egy reneszánsz költő még nem vállalhatta úgy fel, mint később Ady.
Mindez persze csak feltételezés. A Laura-versek élményi hátteréről nem tudunk semmi biztosat.
A Daloskönyv ismertetőjének még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
