A petrarcai szonett
A versek formailag szonettek, amely egy szigorúan kötött versforma. A petrarcai szonett a 13. században keletkezett és évszázadokra népszerűvé vált. Összesen 14 soros: 2 négysoros (kvartina) és 2 háromsoros (tercina) strófából áll. Sorai 11 szótagosak, jambikus lüktetésűek. A rímképlet változó, a leggyakoribb: abba abba cdc dcd.
A záró strófa gyakran az előtte levő versszakokkal ellentétes tartalmú, és külön, önálló gondolati egységet alkot. Ez újítás Petrarca részéről, hiszen azelőtt a nyolcadik sor (az első két strófa) után kellett elhelyezni a szerkezeti választóvonalat. Petrarca ezt a szabályt nem tartotta önmagára kötelező érvényűnek, helyette megalkotta a saját szonettformáját, amelyet petrarcai szonettként tartunk számon.
A szonetteket gyakran ciklusokba szerkesztették, melyeket szonettkoszorúnak nevezünk. A ciklusba szerkesztett szonettek tartalmilag kapcsolódnak egymáshoz, azonos rímképletűek és rímeik is egybecsengenek. A szonettkoszorú 15 szonettből áll és az utolsó, 15. szonettet mesterszonettnek nevezzük. A mesterszonett sorait az előző 14 szonett első sorai adják ki.
A szonettkoszorúnak a magyar költészetben is van hagyománya, pl. József Attila is írt szonettkoszorút A Kozmosz éneke címmel.
Petrarca jelentősége
Petrarca teremtette meg a reménytelen szerelem költészetének formuláját, amely évszázadokra meghatározta a világirodalmat. Jellegzetes hangneme nagy hatással volt az utókorra, a Daloskönyv formailag és eszmeileg is meghatározta a 15-16. század európai szerelmi líráját.
Divattá vált Petrarca követése, az ún. petrarkizmus, amely főleg a francia, az angol és a spanyol költészetben volt erőteljes (de nálunk is megjelentek petrarkista vonások Balassi költészetében).
A Daloskönyv még messzebbre mutató hagyományt is teremtett az európai költészetben. Magyar költők is írtak Petrarca versciklusaihoz hasonló szerelmes verseket, ilyen pl. Balassi Bálint Júlia-ciklusa, Ady Endre Léda-versei vagy Juhász Gyula Anna-versei.
