Szereplők:
Werther: jobb sorsra érdemes, okos, művelt fiatalember (nevének jelentése: „értékesebb”). Rendkívüli alkotóerővel megáldott őstehetség, képzelete világokat teremt, művészi törekvései által mások fölé emelkedik.
Bonyolult lelki életet él. Kezdetben derűs és vidám, de amikor szerelmes lesz, teljesen átadja magát a gáttalan szenvedélynek, ami megbéklyózza, s a korábbi tevékeny élettől a teljes passzivitásig juttatja el. Az érzelmek a hideg ész fölé kerekedve kibillentik lelki egyensúlyából, megbénítják, élete széthullását okozzák.
A lelki megbénulást Werther szórakozásainak, olvasmányainak megváltozása is jelzi. Kezdetben boldogan táncol Lottéval, Wilhelm figyelmeztetésére újra meg újra hozzáfog a rajzoláshoz, eredetiben olvassa Homérosz Odüsszeiáját (tud görögül).
A reménytelen szerelem hatására azonban kedélyvilága elborul, egyre jobban elkomorodik. Lemond művészi becsvágyáról, Homérosz helyett pedig a sötét, borongós, tragikus világú Ossziánt olvassa. Lotténak is Osszián néhány énekét olvassa fel utolsó találkozásukkor (saját fordításában).
Lotte: kedves, bájos, csupa szív fiatal lány. Szorgalmas, jó kedélyű, derűs, a háznak és az egész környéknek is valóságos védőangyala. Hat árva kistestvére van, akiket ő nevel, ellátja a háztartást, betegeket ápol.
Werther iránt nem marad közömbös, a reménytelen szerelem őt is nyomorulttá teszi. Amikor Werther halálát megtudja, ájultan esik össze. Ő sem lehet már sohasem boldog (így Werther önfeláldozása hiábavalónak bizonyul).
Epizódszereplők: nemcsak Werther és Lotte élete siklik ki, több elszórt utalás ad hírt más szereplők kisiklott életéről is, pl.
- a télen virágot kereső, megtébolyodott szerencsétlen Lotte iránti szenvedélyébe őrül bele.
- a háromgyerekes fiatalasszony élete, akinek férje Svájcba utazott, hogy átvegye egy nagybácsi örökségét, eleinte megható idillnek tűnik, de végül gyászosra fordul (legkisebb gyermeke meghal, férje örökség nélkül, koldusbotra jutva tér haza Svájcból).
De Lotte és barátnője is ismerőseik, barátaik betegségeiről, haldoklásáról suttognak egyszer, amit Werther is hall. Tehát gyakorlatilag mindenkinek rosszul alakul az élete, mindenki boldogtalan.
Üzenet: az emberi sors tragikus, az emberi élet a boldogságból a boldogtalanság felé tart. Erre a keserű végkövetkeztetésre jut Goethe a mű végén. Azt a tapasztalatot fogalmazza meg, hogy: „ami az ember boldogságát alkotja, nyomorúságának kútfejévé válik.”
Értelmezés: a regény több egy beteljesületlen szerelem történeténél. Arról szól, hogyan érinti meg Werther lelkét a teremtő természet, a naiv költészet, a gyermeki tisztaság és az eszményi szerelem. Továbbá arról, hogy hogyan ébreszt benne mindez vágyat arra, hogy lényegüket kifejezze, ill. lényegükkel azonosuljon.
Werther valójában a végtelenséggel, a mindenséggel való nagy egység átélésének lehetőségeit keresi a természetben, a szerelemben, és végül a halálban is. Alakja Prométheusszal rokonítható, de az isteni titánnal ellentétben neki csak a halálban adatik meg a lehetőség, hogy az abszolútummal azonosuljon.
Öngyilkosságában a szenvedés mértékének Jézushoz hasonlatos beteltét látja: „Nem emberi sors-e végigszenvedni a mértékünket, kiüríteni a poharunkat?”
Fogadtatás: Az ifjú Werther szenvedései igazi sikerkönyv volt, világhírt hozott a szerzőnek. Akkora sikere volt, hogy egész Európa Werther-lázban égett. Ezt jól mutatja az a tény, hogy a főhős viselete (sötétkék frakk, sárga mellény és nadrág, barna csizma) lett az európai divat.
Negatív hatása, hogy Werther öngyilkossága nyomán megnőtt az öngyilkosságok száma. A mű valóságos öngyilkossági hullámot váltott ki a fiatal férfiak körében, emiatt Lipcsében be is tiltották 1795-ben.
Utóélete: hatása szinte felmérhetetlen, 11 német kiadást ért meg, néhány éven belül minden európai nyelvre lefordították és számos utánzata született.
Kihatott más népek irodalmára, többek közt a magyar irodalomra is, hatását tükrözi pl. Kármán József Fanni hagyományai c. regénye.
