Cselekményvezetés: lineárisan követik egymást az események.
Szereplők, jellemek: újdonság, hogy a szereplők nem mitizált alakok, hanem hús-vér emberek, akik valós emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. A középpontban emberi vágyaik, szenvedélyes szerelmük áll. Képesek a szerelmükért bármire, akár csalásra, sőt, akár gyilkosságra is.
A szereplők okosak, műveltek, szorgalmasak, alaposak és precízek a tetteikben.
Trisztán: Marke király unokaöccse, „a szomorúság gyermeke”. Igaz szívű lovag, aki műveltségével, becsületével és kiemelkedő bátorságával szolgál rá arra, hogy Marke király legkedvesebb lovagja legyen. Amíg nőtlen, addig a király az örökösét látja benne.
Trisztán nemcsak Moroldot győzi le, de ő az egyetlen, akinek van bátorsága elmenni Írországba és megkérni Marke király számára Izoldát (mindenki más fél az írek bosszújától). Még az országban garázdálkodó sárkánnyal is szembeszáll a biztos siker érdekében.
Tehát igazi lovag, alakja mégis különbözik a lovagi epika más hőseitől. Őt nem hajtja semmiféle küldetéstudat, és nem életcélja, hogy megfeleljen annak a szigorú erkölcsi rendnek, amelyben a korabeli világ élt. Még amikor legyőzi a sárkányt, akkor sem a dicsőségvágy motiválja, hanem csupán az, hogy ezáltal közelebb kerül a céljához.
Halálát az okozza, hogy felesége hazugsága miatt feladja a reményt: azt gondolva, hogy Izolda nem jön, megadja magát a halálnak.
Izolda: ír királylány, aki női tisztességét, becsületét áldozza fel Trisztán iránti szerelme oltárán. Alakjában nem a büszke királynő típusa jelenik meg, és nem is a szelíd szépség, aki passzívan elfogadja azt, amit a sors rendel neki. Aranyhajú Izolda harcol a szerelméért, akár ölni és csalni is képes, ha kell. Az előkelő nevelést kapott úrhölgy szerepét megtartva, a látszatra ügyelve küzd Trisztánért.
Izoldát az érzelmek mozgatják, és még amikor rosszat tesz, arra is a lelkét kitöltő szerelem motiválja.
Értelmezés: a műben a szerelem játssza a főszerepet, amely mellett eltörpül a világ minden gondja. A szerelem a főhősök számára az első és legfontosabb dolog, amelyért mindenre képesek.
A szerelemért Izolda félrevezeti és megcsalja férjét, Marke királyt, a szerelemért Trisztán megtagadja lovagi kötelességét hűbérura iránt (aki ráadásul a rokona, nagybátyja is), és alattvalóként felségárulást követ el a királyával szemben. Trisztán és Izolda csupa olyan dolgot tesznek, ami a középkori ember számára szokatlan, bűnös és felháborító volt.
A középkorban szokatlannak számító eseményeket a mű csodákkal, varázslatokkal magyarázza. Ezek közül a legfontosabb a varázsital, amely örök szerelemmel köti össze azokat, akik megízlelik. Azért volt szükség erre a varázsitalra, hogy valamivel meg lehessen indokolni ezt a mindent elsöprő, legyőzhetetlen, széttéphetetlen szerelmet, amely bűnös viszonyba (házasságtörésbe) viszi bele a főszereplőket.
A középkori felfogás jelenik meg abban a motívumban, hogy Trisztán és Izolda nem házastársként szeretik egymást. A középkor felfogása szerint ugyanis ilyen szenvedély, mint az övék, csak házasságon kívül létezhet.
Ennek egészen gyakorlatias oka volt: az, hogy a középkorban a házasságokat nem szerelemből kötötték, hanem két család érdekszövetségeként (vagyon a vagyonnal, rang a ranggal stb.). A házasság és a szerelem nem voltak összetartozó fogalmak, teljesen külön kezelték a kettőt. A középkori házasságokban nem volt szerelem, nem a szerelmet tartották a házasság alapjának, sőt, szükségesnek se tartották a harmonikus együttéléshez.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!
