A szerelmi házasság (azaz a házastársi eskü által törvényesített szerelem) ritka volt, mint a fehér holló. Az esetek többségében a szerelmet, ha az fellángolt, az emberek nem a házastársuk iránt érezték, és könnyen vezethetett házasságtöréshez, ennélfogva bűnnek számított. Mondhatni, a szerelem törvényen kívülre szorult: a házasságból általában hiányzott, házasságon kívül meg tiltva volt.
Mivel bűnnek minősült, a középkori erkölcs megkövetelte, hogy a szerelmet az emberek legyőzzék, elfojtsák magukban. Aki átengedte magát a bűnös vágynak és elkövette a házasságtörést, komoly büntetésnek nézett elébe, ha tette kiderült. Mivel a középkori értékrendben a kötelességteljesítés és az erkölcsös élet állt az első helyen (ezért járt a túlvilági jutalom), az emberek igyekeztek ennek megfelelően élni, és elvárták ezt a társadalom többi tagjától is.
A Trisztán és Izolda hősei nem felelnek meg ennek az elvárásnak, sőt, minden szabályt megszegnek, ami a középkorban fontos volt. Egyikük se teljesíti legszentebb kötelességét, mindent sutba dobnak a szerelemért. A köztük levő nyilvánvalóan bűnös (házasságtörő) viszonyt a mű istenítélettel (tűzvas-próbával) akarja szentesíteni.
Mivel a szerelmet nem tudja törvényesíteni, a szerző igyekszik mentegetni a főszereplőket azzal, hogy szerelmük a varázsital miatt vált ilyen végzetes erejű szenvedéllyé, amelynek lehetetlen ellenállni. A fiatalokban megvolt a jó szándék, de a varázsital miatt nem tudnak harcolni a rájuk törő érzésekkel.
Izolda félti a becsületét, és Trisztánban is ádáz küzdelmet vív a szerelem és a királya iránti alattvalói hűség. Csak a varázsital az oka annak, hogy ez a csata mindkettejük esetében a szerelem javára dől el. Vagyis ami történt, az nem az ő hibájuk: ők helyesen akartak cselekedni, és normális esetben le is tudták volna győzni magukban a szerelmet, de a varázsital erejével szemben tehetetlen az ember.
A halál mint végkifejlet szükségszerű, hiszen Marke király nem engedheti át a feleségét Trisztánnak – Trisztán és Izolda csak a halálban válhatnak eggyé. Ekkor már nem bűn a szerelmük, ezért a király megtiltja, hogy a sírjaikból kinövő, összeölelkező virágokat levágják.
Üzenet: Trisztán és Izolda története az örök és legyőzhetetlen szerelmet hirdeti.
Világkép: a középkor világfelfogásával szemben a Trisztán és Izolda hősei egyéni boldogságukért küzdenek. Ráadásul itt a földi világban akarják elnyerni azt, figyelmük nem a másvilágra irányul, ami szokatlan a középkorban. Értékrendjükben nem a kötelesség vagy az erkölcs, hanem a szerelem áll az első helyen, ami tulajdonképpen a feudális szokások és jogrend elleni lázadásnak minősül.
Utóélete: sokáig nem törődtek az alkotással, csak az 1850-es években fedezte fel a romantika kora. Akkor átültették modern német nyelvre.
Számos feldolgozása ismert:
- Wagner zenedrámája
- Joseph Bédier regénye (aki 1900-ban modern nyelvű prózai művet alkotott Thomas és Béroul francia, valamint Gottfried von Strassburg német nyelvű művének összeolvasztásával és kiegészítésével).
- Thomas Mann Trisztán c. novellája is innen meríti témáját
- Balázs Béla: Trisztán hajóján
- Jean Cocteau Örök visszatérés c. filmje
A történet népszerűsége azzal magyarázható, hogy a mindent elsöprő erejű szerelem jelenik meg benne, amelynek megélésére a lelke mélyén minden ember vágyik.
