A Loreley 3 szerkezeti egységre bontható.
Az 1. egység (1-2. versszak) a vershelyzet leírása. A beszélő visszaidéz egy régi regét a Rajna partján álló hegyről. „Nem értem, a dal mit idéz föl, / s hogy oly bús mért vagyok”, állítja a nyitó sorban, pedig pontosan érti és tudja, csak rettentő nehéz volna kimondania, ezért inkább elhallgatja. (Nagyon is friss dolog az, ami nyugtalanítja, de erről nem beszél.)
Kijelenti, hogy nem megy ki a fejéből ez a történet, aztán háttérbe vonul, és következhet maga a mese: volt a Rajna partján egy hatalmas kőszikla vagy hegycsúcs.
A 2. strófa teljes egészében egy helyszínrajz: tömör, dallamos tájleírás, amely nosztalgikus alkonyi hangulatot áraszt. A vadregényes táj megjelenítése nagyon eleven, szinte látjuk magunk előtt a sziklás völgyben kanyargó folyót és a hűvös, párás alkonyatot.
A 2. egység (3-4. versszak) a szikla csúcsán élő tündér, Loreley leírása, akinek aranyhaja és csodás hangja van. A szöveg itt mozgalmassá válik, hirtelen megjelennek az igék, a jelzők pedig felsőfokúak, elragadtatottak („leggyönyörűbb leány”). A ritmus is felgyorsul, mint amikor az ember szíve zakatolni kezd,
Alkonyodik, hűvös az este, a Rajna nyugodtan folydogál, s a gyönyörű leány fent ül a hegycsúcson, ékszerei messzire villognak, aranyhaja és arany fésűje csillognak, ahogy fésülködik.
A 3. egység (5-6. versszak) témája a hajós pusztulása. A férfi magától értetődően ott van, a költő nem mutatja őt be nekünk. Ez a rész kifejtetlen, nem tudjuk meg, ki ez a csónakos legény és hogyan került oda. A költő csak annyit árul el, hogy: „A hajósnak a kis ladikban / szíve fáj, majd meghasad”. Nincs részletezve, de épp a kifejtetlenség sokatmondó.
A férfi lent van a vízen, a magas szikla elérhetetlen a számára, az onnan érkező arany csillogás és bűvös dallam pedig veszélyes, halálos. A sötét vízen hánykolódva odalent fáj a szíve, hiszen a megmagyarázhatatlan és elérhetetlen szépség fájdalmat kelt az emberben.
A záró strófa tárgyilagosan közli a tragédiát. A hajós nem veszi észre, hogy zátony közeleg, mivel megbűvölten nézi a gyönyörű tündérlányt, aki a haját fésüli és közben énekel. Addig-addig nézi, hogy a hajója zátonyra fut, és elveszejti őt a Rajna.
A tragédia előre látható, sejthető volt, de az utolsó két sorban már vád és panasz érződik („S hogy ez így lett, ő okozta / dalával, a Loreley”). A költő nem mondja ki, csak sejteti, hogy a sziklán lakó tündér valójában gonosz: álnok módon, szándékosan vonta el a férfi figyelmét szemkápráztató szépségével és zsongító dalával. Vagyis direkt okozta a halálát.
Kegyetlen játékot játszik tehát a Loreley, bárki vagy bármi is legyen ő: áldozatul esnek neki mindazok, akik ki vannak szolgáltatva saját vágyaiknak. A tanulság?
A versbeli tündérlány, a Loreley valójában jelkép: a vágyott boldogság, a teljesség jelképe. Ugyanakkor ez a boldogság nem pozitív dolog, mivel csalóka, elérhetetlen, csak játszik az emberrel. Kecsegtet, csalogat, de soha nem kaphatjuk meg. Ettől a szépségtől nem örömet érzünk, hanem csak megfájdítja a szívünket. Ugyan ki nem szenvedett már elérhetetlenségükben gonosz, fenti szépségek miatt?
A hajós a szegény halandó ember jelképe, aki egész életében ezt a szépséget és boldogságot keresi. A sziklák közt kanyargó, sötét, rejtélyes és közönyös folyó pedig életünk útját, a valóságot, a ránk leselkedő veszélyeket szimbolizálja.
A vers üzenete az, hogy a vágyaiknak kiszolgáltatott emberek mind így járnak, mint a regében a hajós: az a sorsuk, hogy szörnyen megbűnhődnek, ha sóvárgó tekintetüket az aranyló magasságokba merik vetni, s nem figyelnek a valóságra, a való világ veszélyeire.
Ezt a tanulságot Heine nem mondja ki, szövegszerűen nem szerepel a versben. Ő csak a történetet mondja el. De az olvasó levonhatja a következtetést.
A Loreley verselése rímes időmértékes, rímelése keresztrím: a b a b. Gazdag, erőteljes rímek, egyenletesen lüktető ritmus jellemzi a verset.
